Egyáltalán nincs könnyű helyzetben az, aki „valaha volt legjobb” listákkal, összehasonlításokkal, összeállításokkal próbálkozik. Mindig lesz(nek) neves kimaradó(k), mindenki számára meghökkentő vagy megmosolyogtató választások. Egy újabb, kedvenc válogatottjaimmal foglalkozó sorozatot indítok, ahol igyekszem megnevezni egy keretrevaló (kezdőcsapat és hét csere) játékost olyan taktikai felállításban, ahogy ezek akár a valóságban is pályára léphetnének. A játékosok kiválasztása során igyekszem több korszakot is érinteni de mivel a szövetségi kapitányi feladat engem illet, néhol a szubjektivitásom is előtérbe kerül. Ne feledjük, hogy a nagy Maradona is így járt el, amikor behívta a 2010-es VB keretbe Martín Palermót vagy épp mellőzte a még javában meghatározó játékos Javier Zanettit. Sorozatunk második részében: Brazília.
Taffarel – Cafu, Carlos Alberto, Lúcio, Roberto Carlos – Garrincha, Zico, Ronaldinho – Rivaldo, Ronaldo, Pelé
Cserék: Gilmar, Aldair, Dunga, Sócrates, Jairzinho, Romário, Neymar
VB-győztes brazil taktikák: 1958-ban és 1962-ben 4-2-4 (minimális változásokkal, ha a korabeli dokumentumoknak és összeállításoknak hinni lehet), 1970-ben 4-4-2, 1994-ben 4-2-2-2, 2002-ben pedig 3-5-2. Mondhatni ahány világbajnoki cím annyi taktikai hadrend. Nálam még véletlenül sem ezek egyike lesz a befutó, hanem a ma oly divatos: 4-3-3.
Sokan azt mondják, hogy a kapusposzt a gyenge láncszem a brazil válogatottban, pedig ez sokkal inkább igaz lehet az angolokra (David Seaman is nagyon váltogatta a megbízható teljesítményt a lepkézéssel és bizony él(het) bennünk nagy hiba Paul Robinson, Scott Carson és Robert Green kapcsán is…). Brazíliában olyan látványos a támadás, még a mindenkori védők részéről is, hogy a kapus szerepe már-már elhalványul. Mindig is megbízható kapusokkal bírt a Seleção: Gilmar (nálam pont csere), Taffarel (nálam a befutó), Dida (valójában a kedvenc brazil kapusom), Marcos (akivel behúzták a 2002-es VB-t), Rogerio Ceni (a góllövő) s ma is jó embereken van a kesztyű Allison és Ederson személyében. Nem is rossz, ugye? Taffarel volt az első brazil, aki átlépte a 100 válogatottságot, igaz ugyanezzel a lendülettel megállt 101-nél, három világbajnokságon is elsőszámú kapusa volt a csapatnak és VB cím mellé egy ezüst is került. Nem nagyon kell magyarázni a választást. A védelem két oldalán kapásból beugrottak a nevek, az a két játékos szerepel, akik forradalmasították a felfutó szélső védők feladatkörét. Voltak neves elődök és rengeteg komoly utód, de a nyomukba nem nagyon érnek: Cafu és Roberto Carlos a két opció. Bal oldalra csere neve sem merül fel, Cafu miatt viszont kénytelen vagyok középre vezényelni az eredendően szintén jobb bekk Carlos Albertót. Ismerve legendás játékintelligenciáját itt is megállná a helyét. Mondani sem kell, hogy ő is világbajnok.
Társa a védelem közepén Lúcio: az egyik legelegánsabb középső védő, aki messze földön arról volt híres, hogy nagyon tisztán szerelt és szőkőévente követett el szabálytalanságot. Emberünk a 2002-es diadalmenet során a védelem szíve volt. Aldaírról ódákat zengett fél Olaszország és a catenaccio hazájában ez az elismerést illik komolyan venni. Az öreg ugrik be ha ég a ház a védelemben. A középpályától felfelé viszont a bőség zavara szabályszerűen enyhe kifejezés. Itt találjuk a kezdőcsapatban az egyetlen kakukktojást, Zicót avagy a Fehér Pelét, aki egyedüliként nem világbajnok. Felfoghatatlan, hogy az a generáció nem tudott VB-t nyerni… A padon foglal helyet hű társa Sócrates és napjaink legnagyobb brazilja Neymar is. Na, de vissza az alapcsapathoz: Zicóval karöltve csupa elképesztő játékos: a pimasz cselgép Garrincha és a labdazsonglőr Ronaldinho. Előbbit csak videókon láttam s elmondások alapján „ismerem”, utóbbi pedig maga a színtiszta művészet. A támadótrió összetételét tekintve csak egy poszton lehetne változtatni (Rivaldo), mert két hely (Pelé, Ronaldo) kezdetektől fogva biztos volt nálam. Végül, az öntörvényű Romário helyett (aki gyakran összekülönbözött szinte mindenkivel de Pelét és a Fenomént sem kímélte) a kimért de brilliáns Rivaldo került. A világon egyedüliként háromszoros világbajnok és bizonyítottan több, mint ezer gólos Pelé valamint minden idők legjobb centere, a biciklicsel feltalálója, az utánozhatatlan Ronaldo helye betonbiztos.
Ha nem lenne elég kreatív ember a pályán, akkor Jairzinho is bevetésre kész, ha meg (inkább) védekezni kell, akkor Dunga jöhet szóba. Neymar talány számomra, mert kétségkívül nagyon tehetséges, mintha túl kényes lenne, ami azért neves elődjeire nem volt jellemző. A 18-as keretből mindössze három játékos nem világbajnok (Zico, Sócrates, Neymar) de Pelé egymaga, a világon egyedüliként, háromszor nyert, Gilmar, Cafu és Ronaldo meg duplázott, szóval nagy az egy főre eső VB-címek száma ebben a keretben.
