Ezidáig Dani Alves nyerte a legtöbb trófeát a futball világában, amivel jelenleg világrekorder. Megoszlanak a vélemények, hogy pontosan hány trófeát is nyert, ugyanis van, aki nem számolja az ifjúsági tornákat és kérdéses a nem éppen világraszóló Bahia állami bajnoki cím és két kupagyőzelem is. A RF ad magára és ritkán viccel, így mi az összes valamirevaló Dani Alves sikerről igyekszünk képanyagot szolgáltatni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár a Bahia csapatával nyert címekről képet találtam ugyan, de az akkor 18-19 éves Dani Alves egyiken sem szerepel… Tény viszont, hogy 2001-2003 között 37-szer szerepelt a Bahia színeiben minden sorozatot figyelembe véve, szóval csak kivette a részét ezekből a sikerekből is. Érdemi karrierje a Sevillanál kezdődött és bele is húzott szépen, a Barcelonával aztán többször is nagy sikereket ért el, de a Serie A-ban és a francia ligában is gazdagította rendesen a trófeagyűjteményét. Két olyan eset van, ahol hiába keressük a trófea közelében az örökmozgó jobb bekket: a ’11-’12-es Spanyol kupadöntőben valamint a ’18-as francia Szuperkupa-döntőben ugyanis nem volt kerettag. Bajnoki címmel búcsúzott a São Paulo csapatától, majd a ’21-’22-es szezonra visszatért régi sikerei színhelyére, de ezúttal nem termett babér a számára. Vajon a mexikói Pumas-szal még gazdagítja brutális gyűjteményét? S mi lesz a vb-n?
Ne feledkezzünk meg a brazil válogatottal szerzett címeiről sem, igaz rekordmennyiségű trófea ide meg oda, azért a vb-címért biztos beáldozna ezt-azt… Na szóval: két-két Copa América és Konföderációs-kupa sikerből azért vastagon kivette a részét, ahogy a legutóbbi olimpiai győzelemből is. Igaz ez utóbbi inkább szimbolikus jellegű és alapvetően utánpótlás tornának minősül, ahogy – természetesen – az U20-as világbajnoki cím és minőségben/presztízsben ezt szorosan követő Toulon Tournament (Tournoi Maurice Revello) is.
Dicsőséglista:

Bahia:

Sevilla:





Barcelona:














Juventus:


PSG:






São Paulo:

Brazília:






