Válogatottsági csúcstartók sorozatunk a befejező részhez érkezett: az amerikai kontinens (Észak-, Közép-Amerika és a Karib-térség valamint Dél-Amerika) több, mint százszoros válogatott játékosai között szemezgetünk és a legfontosabbakat mutatjuk be. Minden bizonnyal több ismertebb név jelenik majd meg, mint az előző (Afrika, Ázsia) részben. Az első részt (Európa) pedig itt olvashatjátok.
Az eddigi részek kapcsán is felmerültek a labdarúgó-szövetségek és a FIFA adatai közötti kisebb-nagyobb eltérések. Nos, ez itt sem lesz másként, leginkább a nem FIFA tagállamok nemzeti együttesei – Martinique, Francia Guyana, Guadeloupe valamint a holland és francia fennhatóság alá tartozó Szent Márton-sziget – ellen lejátszott meccsek okozzák az eltéréseket. Utóbbiak ellen Kuba játszott rengeteget, az első hárommal pedig (leginkább) Arany-kupákon találkozhattak a térség legjobbjai.
Kezdjük a sort azzal a Claudio “El emperador” Suárez-zel (180), aki öt és fél évig volt a válogatottsági világcsúcstartó (2006. június 1-je és 2011. november 14-e között), majd egy bizonyos egyiptomi Ahmed Hassan megelőzte. Egyébként Suárez az első, aki elérte a 170-es válogatottsági számot. A ’94-es és ’98-as VB-ken alkotott maradandót, sajnos 2002-ben sérülés miatt hiányzott. 2006-ban bár kerettag volt már nem vetették be. Azon hét mexikói játékos egyike, aki háromszoros Arany-kupa győztesnek mondhatja magát.
Aki ismer tudja, hogy megszállott Mexikó drukker vagyok, így az USA válogatottja sem éppen nevezhető a szívem csücskének. Cobi Jones (164) azonban az egyik legszimpatikusabb amcsi játékos, az ő nemzeti csúcsát csak megközelíteni tudta Landon Donovan az aktívak közül Michael Bradley is 13 meccsre van a csúcstól. Jones aktív részese volt az újjászervezett amerikai labdarúgás felemelkedésének, 13 nemzetközi tornán vett részt.
Honduras válogatottsági csúcstartója az a Maynor Fugueroa (162), aki a Wigan és a Hull csapataiban a Premier League-ben is lehúzott nyolc szezont. Jelenleg a válogatott csapatkapitánya.
Cost Ricát is a CONCACAF zóna legjobb csapatai között szokás emlegetni, itt az utóbbi évek két legismertebb játékosa – Celso Borges (130), Bryan Ruíz (125) – is csúcshódításra készül, de még mindig az ország legendája Wálter Centeno (137) a rekorder, két VB-n, három Copa América-n és öt Arany-kupán vett részt. Utóbbit sosem nyerte meg, de volt döntős (2002-ben) és kétszer elődöntős is.
Érdemes még szót ejteni minden idők legjobb guatemalai játékosáról is, Carlos “El pescadito” Ruíz ugyanis a nemzet válogatottsági csúcstartója (133) és gólrekordere (68) is egyben. Továbbá 39 góljával ő szerezte a legtöbb gólt világbajnoki selejtezőkön, öt ciklus alatt hozta össze ezt a számot. Utolsó válogatott fellépésén (ez is épp kvalifikációs meccs volt) öt (!) gólt szerzett. Egyébként pedig az LA Galaxyben és a FC Dallasban is letette névjegyét, ahogy hazájában a Municipal színeiben is.
A Karib-térség futballcsapatai (esetünkben Jamaica, Trinidad-Tobago és Kuba), lássuk be, elsősorban nem futballjukról híresek. Mondjuk Ian Goodison (128) ott volt Jamaica színeiben a ’98-as VB-n; a Manchester United drukkerek örökre szívükbe zárhatták a trinidad-tobagó-i Dwight Yorke-ot, aki szintén szerepelt VB-n, de a válogatottsági csúcstól 45 meccsel marad el Angus Eve (117) mögött.
Dél-Amerika összes tagállama rendelkezik 100 vagy annál több válogatottságot számláló játékossal. A bolíviai Ronald Raldes volt az utolsó csatlakozó, 2018 májusában játszotta századik meccsét, ezek után még kétszer lépett pályára a nemzeti együttesben.
Kezdjük a sort a kontinentális rekorderrel, Ecuador büszkesége, Iván Hurtado (168) lépett pályára a legtöbb VB selejtezőn 73-on, öt kvalifikációs ciklus alatt (’94-‘10). Ecuador történetének első két VB-jén (’02 és ’06) aktív és fontos szerepet vállalt, Németországban csapatkapitánya volt a Sárgáknak. Védő létére góllal debütált a válogatottban, ez azért is nagy szó, mert csak öt találatot jegyez a válogatottban.
Nyílván nem Paulo da Silva (148) neve ugrik be sokunk számára elsőként, ha az ország labdarúgásáról kívánunk beszélni, de kellőképp hosszúra nyúlt a válogatott karrierje, hogy José Luis Chilavertet (74), Carlos Gamarrat (110) vagy éppen Roque Santa Cruzt (112) is megelőzze. Copa Américán legjobb eredménye egy második hely (2011-ben) és negyedik hely (2015-ben).
Javier Mascherano “El jefecito” (147) az argentinok válogatottsági csúcstartója. Javier Zanetti (143) sok éve tartó rekordját döntötte meg de Leo Messi (138) is lőtávon belül van. Öt (!) elveszített döntője van – négy (!) Copa América, egy VB… – a két megnyert olimpia sem sokat segíthet ezen. Legalább szenzációs klubkarriert tudhat maga mögött. Nagyszerű védekező középpályás, aki idővel középső védőként is igen jól megállta a helyét.
A következő illető klubszinten (brazíliai, európai) és válogatott szinten is minden trófeát megnyert, talán csak sima kupagyőztes nem volt, de Libertadores-kupa győzelme kettő van, BL-t is nyert, Klub VB-t is, csak, hogy a legfontosabbakat említsem. A válogatott sikerei, egészen más szintre emelik. Ő az egyetlen, aki (egymást követő) három világbajnoki döntőn is pályára lépett, ja és ebből kettőn győzedelmeskedett. Nyert Konföderációs-kupát és két Copa Americát is. Nem mellékesen a brazil válogatottsági rekorder is, ő Cafu (142.)
Két válogatottban még aktív játékos következik, akiknek van még pár jó évük a nemzeti együttesben. Kétlem, hogy Hurtado csúcsa veszélyben lenne, de még előrelépnek a rangsorban, az biztos. Diego Godín (135) több nagyszerű uruguayi védő – Diego Lugano (95), Paolo Montero (61), Maxi Pereira (125), Darío Rodríguez (51) – mögött szép csendesen az uru labdarúgás egyik legsikeresebb játékosává nőtte ki magát. Tagja volt a VB 4. helyezett csapatnak, majd a Copa Américán 16 év után diadalmaskodó válogatottnak is. Az Atletico védelmi tengelyében elért eredményei is ismertek.
A chilei rekorderrel, Alexis Sánchezzel az Interben épp csapattársak. Az egykori csúcstartó Claudio Bravo sérülés és formahanyatlás miatt 2018-ban nem szerepelt a válogatottban így időközben Alexis és Gary Medel is elkerülte az azóta a válogatottba már visszatérő Bravót. Említettem Mascherano esetében a Copa América döntőket, nos két kísértetiesen hasonló döntőt (’15, ‘16) éppen az Alexis vezette Chile ellen veszítettek el az argentínok, mindkétszer 0-0 után büntetőkkel…
Több oka is volt a focikedvelőknek követni az Eurosport Eurogoals műsorát, hiszen az internet még nem anniyra elterjed idejében sok külföldi bajnokság beszámolóit és góljait láthattuk. Nos Juan Arango (129) a spanyol (Mallorca), majd a német (Borussia Mönchengladback) bajnokságban több, mint 300 meccsen 70 gólt szerzett, köztük nem kevés nagy gólt is, és ezeket mindig öröm volt látni. A venezuelai válogatott sosem volt a térség kiemelkedő csapata, de klasszis játékost adott az európai focinak és Arango közreműködésével 2011-ben a negyedik helyig meneteltek a Copa Américán.
A tíz dél-amerikai rekorder közül a perui Roberto Palacios (128) munkásságát ismerem a legkevésbé, ez annak is tudható be, hogy némi lefedéssel, de eredendően jóval korábban volt válogatott, mint a ma ismert játékosok Claudio Pizarro (85), Paulo Guerrero (102) vagy éppen Jefferson Farfán (95). Karrierje legnagyobb részét Mexikóban játszotta és megfordult öt Copa Amércián, ahol ’97-ben a bronzmeccsen éppen Mexikó győzte le őket. Emberjogi harcos és az UNICEF gyermekvédelmi programjának is szónoka.
Mennyit számít, ha egy játékost VB-ken is láthattuk, követhettünk. Ezt Carlos “El pibe” Varderrama (111) személye is a lehető leghűebben tükrözi, pedig jóval idősebb, mint a perui kolléga. Igaz esetében a hajkorona is felejthetetlen, én azért mégis a középpályán mutatott zsenialitását emelném ki. Nem volt mellette elég hozzá fogható játékos, persze azért sok jó kolumbia játékost ismerünk, ő azért mégis küzdött, hajtott becsülettel. Kolumbiának csak négy több, mint százszoros válogatott játékosa van, de Valderramát még nem érte utol senki, talán David Ospina (104) megdönti a csúcsát. Hősünk három VB-n is szerepelt és háromszor végzett a harmadik helyen Copa Américán. Ikonikus 10-es!
