Mez meg az – 2

Gyurinho eszmefuttatása a topligák játékvezetőinek mezeiről - második rész

Következzen a mediterrán hangulatot idéző Olaszország. Aki olvasta az eddigi cikkeimet, az már biztosan tudja, hogy olasz-mániás vagyok.  Ez nemcsak az eddigi személyes élményekből, valamint a kultúra iránti érdeklődésből, hanem a konyhájukból, a válogattjukból, és úgy egésszében az életvitelükből fakad. Lássuk tehát a Seria A bírói trendjét.

Amikor a trend szót használom, az nem véletlen, lévén ebben az országban található a divat fővárosa (Milánó), megannyi híres ember és márka melyek napjaink meghatározó részévé váltak az elmúlt évek/évtizedek alatt. Ez a hullám a Serie A bíráit is bekebelezte, mivel magasan itt fektetnek a legnagyobb hangsúlyt a mezek kinézetére. A taljánokra általános jellemző a minél feltűnőbb és kirívóbb öltözet, ennek jegyeit az olasz játékvezetőkön is felfedezhetjük. Beszéljen helyettem egy releváns kép:

Bár a felirat a tavalyi szezonról tanúskodik, a formatevezésüket tekintve eléggé modern darabokról van szó, így nem gondolom, hogy ez a mostani szezonra változott volna. Továbbá nem kellet túl sokáig keresgélnem az interneten, hogy rábukkanjak a gyártócég (Diadora: www.diadora.com) oldalára, ahonnan akárki rendelhet a neki tetsző variációkból. Az oldalt böngészve láthatjuk, itt nem csak a felső változik, a déli kollégák vannak annyira játékosak, hogy a sportszárból is megvan a képen látható 3 variáció (rózsaszín, fekete, UV sárga).

Egy újabb nagyon fontos különbség a Seria A játékvezetői és a többi bajnokság vezetőbírói között az, hogy olaszhonban a mezük hátuljának a tetején még a vezetéknevük is szerepel. Alább egy kép amit nagy nehézségek árán találtam, elnézést a minőségért.

Sajnos a név alig látszik, de aki kicsit is jártas olasz foci téren, az háttal is tudja, hogy Gianluca Rocchi látható a videóbíró [VAR] előtt.

Mindezekből mit is mondhatnánk Olaszországról? Semmiképp nem kerülik a feltűnést, élvezik azt a szerepet, hogy nekik bizony döntéshozói szerepük van, és a mezük hátulján lévő név is arról árulkodik, hogy majdnem olyan fontosnak tartják magukat a meccs szempontjából, mint a két csapat játékosai. Nem mellesleg jegyzem meg, hogy a legbüszkébben én valahogy mindig a rózsaszín szettben láttam őket feszíteni. Mindenesetre az messziről látszik, hogy nekik bizony egyáltalán nem teher az, ha a játékosoknál néha extravagánsabban néznek ki, ha szimplán csak a mezekről beszélünk. Mindenesetre ne hibáztassuk őket ezért, Dolce Vita!

Végezetül pedig fejezzük be Spanyolországgal, ahol szintén a mediterrán hangulat jellemző. A hispánokra is találó a számos variáció, eléggé változatosnak mondhatóak a spanyol játékvezetői mezek. Hosszas netes keresgélés után először csak spanyol oldalakon találtam friss (idei) képeket, melyeken a rikító sárga és a halványzöld látható. Aztán kicsit tovább kutatva találtam egy mályvaszerűt, de biztos vagyok benne, hogy mint minden már említett országban, az Ibéria félsziget nagyobb felében is van tiszta fekete felszerelés.

Ezek tudatában kijelenthetjük, hogy a spanyolok is odafigyelnek a megjelenésükre, ők is inkább a kitűnést választják a háttérbe szorulás helyett. Sok olyan hozzászólást hallottam szintén kibic ismerősöktől, hogy azért vannak legtöbbször sárgában, mert köztudottan szívesen osztogatják a lapokat, és ha belegondolunk a spanyol bajnokikra bizony jellemző a nem kevés figyelmeztetés és kiállítás. A tűz, a lendület és a szenvedély, valamint a kinézetre fordított hangsúly délen abszolút jellemző, ezek alól a játékvezetők sem kivételek, ha a habitusukon nem, az öltözékükön ez mindenképp látszik.

Záró gondolatként pedig csak annyit jegyeznék meg, hogy ahhoz hasonlóan ahogy a hétköznapi életben is tapasztalhatjuk, az északi emberek általánosságban konzervatívabbak, visszahúzódobbak és konvencionálisabbak, míg ahogy délebbre kerülünk, sokkal inkább kivehető a szabadelvűség, az extrovertáltság és extravagánsság. Szerény megítélésem szerint ez pont annyira az életre, mint a különböző futballnemzetek szereplőire is kihat.

Képek forrásai:

https://www.clipartfreebee.com

www.sportsactuantes.com

http://www.tribpub.com/gdpr/chicagotribune.com/

https://www.elespanol.com/elbernabeu/futbol/20180625/liga-nuevos-arbitros-temporada/317719501_0.html

https://www.laliganews.co.uk