Nyugaton a helyzet változatlan – nagyon röviden így is jellemezhetnénk az öt legerősebb bajnokság 2018-2019-es szezonjának eseményeit, ugyanis a vizsgált (top)ligák mindegyikében címvédés történt. Itt a tavalyi cikk.
Talán a Premier League-ben a legmagasabb a bajnoki címre esélyes vagy hajtó klubok száma: Manchester City, Liverpool, Tottenham, Manchester United, Arsenal, Chelsea, de ha teljesen reálisan tekintjük, akkor az első két klub között dől majd el a PL sorsa. A City nagyon jól össze van rakva, a Pool tavaly 97 ponttal sem tudott bajnok lenni, egy ponttal (!) maradt le a bajnoki címről és még mindig nem nyert Premier League-et, bajnokságot is csak az 1989-90-es évadban. A Spurs a Bajnokok Ligájában döntőig menetelt, de csak a negyedik helyre ért oda az előző bajnoki szezonban. Az Ágyúsok nagyon felemás szereplésre képesek, a United évek óta szenved és talán nem is tudott kellőképp bevásárolni, de akkor mit szóljon a Chelsea, amely indulásból ki volt zárva a piacról…
A spanyol bajnoksában „természetesen” megint Real-Barça versenyfutás várható, amibe az Atleti próbál meg majd beleszólni, itt sokkal inkább az a kérdés, hogy az említett hármas mögött mely klubok férnek majd oda az európai kupaindulást jelentő helyekre. Az előző szezonban a Real látványosan megsínylette Cristiano Ronaldo hiányát, de Messi még korszakos ellenfele nélkül is hozta emberfeletti formáját és lett hatodszorra is a La Liga gólkirálya. Ezennel megelőzte a mexikói legendát Hugo Sánchezt, aki az addigi rekordot jelentő öt alkalommal volt gólkirály.
Ha valaki egymást követően nyolcszor (!) nyeri meg a Serie A-t, akkor azt simán nevezhetjük egyeduralkodónak. Meglepőbb, hogy nem tudtak duplázni, hiszen a kupában idejekorán kiestek. Egyértelmű, hogy évek óta a Bajnokok Ligája serlegre fáj a Zebrák foga, ismerve, hogy jól erősítettek, szerintem erősebbek, mint tavaly, hatalmas csoda lenne, ha – mondjuk – a Napoli egyáltalán megszorongatná őket. A Milan, Inter, Lazio, Roma nincsenek egy súlycsoportban a Juventus-szal.
Aránylag hasonló a helyzet a Bundesligában, mint a Serie A-ban. Itt a Bayern hátát nézi, immár hét éve, a teljes német mezőny. Ami a Napoli a Serie A-ban az a Dortmund a német pontvadászatban, azaz a sárga-feketék lehetnek a bajorok legnagyobb kihívói a bajnoki címért folyó harcban, de ne lepődjünk meg (olyan nagyon), ha a salátástálat megint a Bőrnadrágosok emelik a magasba. A Bundesligában játszik a legtöbb (5) magyar játékos: ifj. Dárdai Pál (Hertha), Gulácsi Péter, Willi Orbán (Lipcse), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Hoffenheim).
A Ligue 1 teljes mértékben a PSG játékszere, még két sikerrel megvívott pontvadászat és a párizsiak beérik a rekordbajnok Saint-Étienne valamint Marseille csapatát. Ismerve a PSG jelenlegi pénzügyi helyzetét egyszerűen nincs az a Lille vagy Lyon, aki felvenné a versenyt velük. Tavaly 16 pontot vertek a második Lille-re. Nem lepődhetünk meg, ha a PSG célba veszi a Lyon egymást követő hét bajnoki címét. Ez a PSG legalább annyira uralja a francia ligát, ahogy tette azt a Juninho Pernambucano vezette Lyon.
