A Bajnokok Ligája századosai és egyéb érdekességek

A ’20-’21-es BL idény múlt keddi (október 27.) játéknapján Pepe a századik mérkőzését játszotta a sorozatban. Adódik tehát az ötlet, hogy felelevenítsük az immár negyvenes listát. Ugyan már két fordulón túl vagyunk az idei BL szezonban, de azért a legalapabb (meccs/gól) mutatókat is tartalmazza, frissítve, ez a poszt.

Általában hosszabb hangvételű bejegyzéseket szoktam írni, de most úgy érzem, hogy a bevágott képek/statisztikák önmagukért beszélnek.

Íme a századosok, mindenre is, kiterjedő listája:

Pepe a századik BL meccsével egy másik különleges társaságba is beférkőzött, ő lett a huszonkilencedik olyan játékos, akinek a (legalább) 100 BL meccse mellett a (legalább) 100 válogatott találkozója is megvan. Alább a lista:

Kiemelve a sorozatban (és/vagy a válogatottban) aktív játékosok

Zárásképpen pedig az idei Bajnokok Ligája meccs/gól mutatói frissítve a legutóbbi (október 27-28) játéknap statisztikáival. Csak a csoportkör találkozóit illetve találatait tartalmazza a két táblázat és csak az élmezőnyt (+70 mérkőzés, illetve, +19 gól) vettem számításba:

Mérkőzések:

 

 

 

 

 

 

 

 

Gólok: