2014. július 12-e és 2023. július 3-a között 31 hivatalos mérkőzést játszott a székely válogatott, összesen 90 játékos öltötte magára a székely mezt, köztük 25 védő. A kapusok után tehát most a hátvédek következnek, itt is ABC sorrendben haladunk, két csoportra osztva őket. Az első felvonásban Benkő-Bíró Norberttől haladunk Kelemen Dávidig, azaz BB-től Kelóig.
Benkő-Bíró Norbert – Felvidék ellen mutatkozott be a válogatottban, majd a debreceni Eb-n is helyet kapott a csapatban. Ha klubbéli kötelezettségei engedik, alapembere a válogatottnak, ahogy történt ez az Észak-ciprusi Eb-n, a londoni vb-n és a 2019-es Eb-n is. Londonban végre megszerezte első válogatottbeli gólját is. Arcahban pedig ő lett az egyetlen székely játékos, aki az eddigi összes (3) Eb-n pályára lépett, amin a székely válogatott szerepelt és két meccsen a csapatkapitányi szalagot is viselhette. Veretlenül lett bajnok a BVSC-vel, így több év után ismét az NB II-ben bizonyít(hat).

Csíki Dénes – Még mindig második a válogatottsági listán (Szőcs Lóránd “Cucu” és most már Rózsa Árpád mögött) és második játékosunk volt (karöltve Cucuval), aki a 2019-es Eb-ig az eddigi összes válogatott tornánkon (Eb, vb, Magyar Örökség Kupa) részt vett. Válogatottbeli mindkét gólját büntetőből szerezte 17 meccs alatt. Eddig csak neki 100%-os az elvállalt/belőtt büntetők statisztikája.

Csiszer Balázs – A Székely bulldog többedmagával az Észak-ciprusi Eb-n szerepelt először a válogatottban és azóta állandó szereplője (általában) a kezdőcsapatnak. Annak ellenére, hogy jobblábas a londoni vb-n bal oldali védőként robotolta végig minden meccsünket az első perctől az utolsóig. Nem semmi ez: tíz nap alatt hat meccs. Sajnos nem volt sikeres a magyarországi szárnybontogatása (Kaposvár, Budafok), így újra otthon szerepel az FK Csíkszeredában. A ’24-es vb-selejtezőkön csapatkapitánya is volt a válogatottnak.

Csizmadia Csaba – Csizi önként jelentkezett a válogatottba, amit a szakmai stáb és a vezetőség természetesen gondolkodás nélkül és kitörő örömmel elfogadott. Tizenkétszeres magyar válogatott játékosról beszélünk, érdekes, hogy úgy a magyar, mint a székely válogatottban való debütálása ciprusi földön született, tíz éves különbséggel. Eddig ha kezdő volt, ő viselte a csapatkapitányi karszalagot, számszerűleg tízszer, ezzel rekorder. Súlyos sérülése alatt nevezték ki, klubja, a Budafok edzőjének. Vezetésével a csapat feljutott az NB I-be, ahonnan végül kiesett… Jelenleg a Gyirmót vezetőedzője.

Demény Norbert – Az eddigi egyetlen Magyar Örökség kupán, 2016-ban Szarvason jutott szóhoz a válogatottban, mindkét találkozón pályára lépett: Dévidék és Kárpátalja ellen. Futsalban és nagypályán is szerepelt Udvarhely csapatában. Az FK Csíkszereda U19-es csapatával mindent megnyert, kétszer is Ifjúsági BL-selejtezőbe vezette az FK-t. Jelenleg az U18-as csapatot irányítja.

Dénes Botond – Az abháziai vb-n volt a keret tagja és eddigi három válogatottságát is ezen a tornán szerezte: Kurdisztán, Raetia és Szomáliföld ellen lépett pályára. Komoly egészségügyi gondokkal küzdött, szerencsére felépült és újra a farkaslaki csapat erőssége lett! Erőt, egészséget Boti!

Dénes Norbert – Egy újabb játékos, aki csak egy turnén szerepelt a válogatottban: a debreceni Eb-n viselte a székely mezt. Hazai pályán (Sepsiszentgyörgyön) debütált Raetia ellen. Azon játékosok egyike, aki a Sepsi OSK elindulásakor több évig a klub alkalmazásában állt. Idejekorán abbahagyta a focit, pár évig a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián tevékenykedett, mint erőnléti edző, jelenleg ezt a szerepkört a Sepsi SIC futsalcsapatában tölti be.

Dobozi Krisztián – kézdivásárhelyi születésű, a Sepsi OSK keretéhez tartozik, többször edzett már a felnőttek között. Sokoldalú játékos, a középpályán is megállja a helyét. Eddigi két válogatottsága során mindkétszer csereként szerepelt, Vita Dánielt váltotta a hármas védősor bal oldalán.

Gergely Botond – Demény Norbi vezetése alatt alappillére volt a sikert sikerre halmozó FK Csíkszereda U19-es csapatának. Tavaly Zalaegerszegre szerződött, de a több játéklehetőség reményében előbb Lendvára került, majd vissza az FK-hoz. A ’24-es vb-selejtezők mindkét meccsét végigjátszotta, fontos láncszeme lehet a továbbiakban is a válogatottnak.

Ghinea Hunor – A Szuinak (hasonlít Luis Suárezre) és Gininek becézett szélső védő a Sepsi OSK ificsapatából indult el majd megfordult az FK Csíkszereda utánpótlásában is. Ahonnan visszatért Háromszékre a KSE-hez. Gazda József innen válogatta be az arcahi Eb-re készülő keretbe, ahol mind az öt meccsünkön pályára lépett.

Göndör Alex – az FK Csíkszereda U18-as csapatának alapembere, eddigi két válogatottságát a ’24-es CONIFA vb-selejtezőkön szerezte: csereként jutott szóhoz Chameria ellen, ellenben Due Sicilie ellen kezdőként kapott lehetőséget.

Kárándi Botond – a második legfiatalabb debütáns a székely válogatottban Magyari Szilárd után, csereként egy félidőt kapott Due Sicilie ellen, épp Göndör Alexet váltotta, bátran játszott az “öreg” olasz védőkkel szemben, több veszélyes támadása is volt. Már bemutatkozott a másodosztályban is.

Kelemen Dávid – bukovinai székely felmenőkkel rendelkezik, így őrá is számíthatott a székely válogatott szakmai stábja. Negyedik éve szerepel az FK Csíkszeredában és az utóbbi időben ő a csapatkapitány. Többedmagával ő is a ’24-es vb-selejtezőkön mutatkozott be a válogatottban, mindkét meccsen (Chameria és Due Sicilie) a kezdőben kapott helyet.

Hamarosan folytatjuk a védők második csoportjával.