A kapusok után, most elérkeztünk a védők második felvonásához, itt egy szovátai játékostól haladunk egy kászoni felé, azaz Kilyén Szabolcstól Vizi Tamásig. Fontos megjegyezni, hogy (legalább) két olyan név is feltűnik az alábbiakban, akik klubjaikban eredendően nem védőként szerepelnek, de a székely válogatottban, sokoldalúságukat kihasználva, legtöbbször a hátsó alakzatban kaptak helyet.
Kilyén Szabolcs – Azon kevés székelyek egyike, aki nagyon fiatalon a Hagi-akadémiára került. Szépen lépegetett a létrán: edzett a DVTK és a Sepsi OSK csapatával is, alapember volt a romániai 2. Liga erős középmezőnyéhez tartozó Mioveni csapatának, majd az élvonalban is szerepelt a Sepsi OSK és a Dinamo színeiben. Következett a Vasas és a Nyíregyháza, de közben sérülések is hátráltatták. Jelenleg a Gyulafehérvári VSK-ban játszik. A londoni vb-n (2018) négy meccs jutott neki a védelem jobb oldalán.

Lázár Norbert – több területen is aktívan tesz a baróti foci sikerességéért valamint felvirágoztatásáért. Alapembere a Baróti VSC csapatának, a Baróti Focisuli edzője, az utánpótlásban tevékenykedik. A ’19-es CONIFA Eb volt az első válogatott tornája, ő volt az egyetlen, aki – kényszerűségből is – az összes mérkőzésünkön (5) minden percet a pályán töltött és robotolt is ahogy a csövön kifért.

Lőrincz József – Titi több éven keresztül szerepelt a romániai NB 1-ben, de a klubválasztással nagyon nem volt szerencséje. Rendre pénzügyi nehézségekkel küzdő csapatokhoz igazolt, ami miatt, érthető okokból, megcsömörlött, így emiatt nem tudott kiteljesedni a karrierje, pedig volt romániai utánpótlás-válogatott is. Jó barátja, Bajkó Barni hívására az FK Csíkszeredában is lehúzott pár évet, majd egy féléves marosvásárhelyi kitérő után első profi klubjából vonult vissza, a besztercei Gloriából, ahol minden elkezdődött. Sajnos csak az I. Magyar Örökség kupán szerepelt a válogatottban, mindkét meccsen pályára lépett.

Oprea Róbert – A kapusoknál merült még fel pár olyan játékos, aki több nem hivatalos mérkőzésen is szerepelt még az „igaziak” mellett. Oprea Robi 4 hivatalos meccset számlál, ebből három a debreceni Eb-re esett, de ott volt többek között a velencei tornán és a vatikáni mini-tornán is (nem hivatalosak).

Orbán István – Személyében egy olyan játékost tisztelhetünk, aki szintén ott volt és szerepelt is Székelyföld első hivatalos találkozóján. Ma Farkaslaka védelmének oszlopos tagja.

Rózsa Árpád – Kezdetek óta a válogatott kötelékében volt, csak a debreceni Eb-t hagyta ki klubbéli kötelezettség miatt. Játszott a magyarországi NB 3-ban és a Székelyudvarhelyi FC-ben is lehúzott éveket. A ’19-es Eb-n érte utol a válogatottsági csúcstartó Szőcs Lórit és ő volt a válogatott első számú csapatkapitánya Arcahban. Megbízható, a védelem több posztján is bevethető játékos. Saját sportegyesületet vezet, mely a Rose Sports nevet viseli, edzőként, szaktanácsadóként igyekszik kondiban tartani a rászorulókat és nem csak. Keressétek bizalommal!

Silion Petru – Talán a székely válogatott legnagyobb jolly jokere. Eredetileg középpályás, a válogatottban leginkább jobb oldali védőt játszott. 16 válogatottságával egykor rekorder is volt és öt gólja is önmagáért beszél. Pár szezon erejéig futsalban is vitézkedett, szerepelt a Székelyudvarhelyi FC csapatában is, azóta viszont hazatért és Szováta legtöbbszörös válogatottjaként a hazai futballt erősíti. A londoni vb-t sérülés miatt volt kénytelen kihagyni, CONIFA Eb-n és vb-n is szerzett gólt.

Szécsi Barna – Egy újabb olyan játékos, aki bár nagypályán kezdte, de karrierje futsalban teljesedett ki. Jó pár mérkőzés erejéig a magyar teremfoci válogatottban is szerepet kapott. Évekig volt a Futsal Klub Székelyudvarhely csapatkapitánya. Teqball világbajnok párosban (Lázár Zsolttal, 2017-ben) és egyéniben (2018) és nem mellékesen kétszeres székely válogatott.

Székely Ervin – A Kispest Honvédnál is eltöltött pár évet ifista korában, majd az FK Csíkszeredában volt meghatározó alakja a védelemnek, erős falat alkotva Lőricz Józsival. A válogatottban az Észak-ciprusi Eb-n kapott szerepet, négy eddigi válogatottságát is ott szerezte. A 2018-2019-es idény óta Tatabányán focizik, alapember a Bányászban.

Tankó Zsolt – A Kézdivásárhelyi SE egyik legrégebbi játékosa, de volt a Sepsi OSK ifistája is. Gazda József tanácsára került a válogatott közelébe. Második válogatottságán nagyszerű szólógólt szerzett Nyugat-Örményország ellen a londoni vb-n. Eddig háromszoros válogatott, fontos szereplője lehet a jövőben a válogatottnak. Sérülés miatt maradt le az arcahi Eb-ről.

Vita Dániel – a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia növendékeként jutott el a Puskás Akadémiára, ahonnan azóta visszatért nevelőegyesületébe. Dani is a CONIFA vb-selejtezőkön öltötte magára a válogatott mezét, mindkét meccsen kezdőként futott ki a csíkszeredai stadion gyepére. Reméljük, hogy látjuk még a válogatottban.

Vizi Tamás – Négy válogatottságát (háromszor a kezdőben kapott helyet) a bronzéremmel zárult 2017-es Eb-n szerezte, ekkoriban az FK Csíkszereda első számú bal oldali védője volt. Túl korán felhagyott a profi labdarúgással, de tapasztalatával nagy erőssége a Kászonaltízi SE csapatának.

Hamarosan folytatjuk a középpályásokkal.