A középpályások második csoportjában találunk egy kézdivásárhelyi legendát, a Kis testvérpárt, néhány inkább futsalban nagyot alkotót, fiatal tehetségeket és a csíkszeredai labdarúgás csillagát. Jöjjenek a főszereplők!

Gajdó Gothárd – villámléptű játékos, aki csak az egyetem után kezdett úgy igazán komolyan focizni, ekkor érezte azt, hogy ez több lehet, mint hobbi és mivel fizikai adottságai kimagaslóak és a labdával sem bánik ügyetlenül, így bekerült a KSE harmadik ligás csapatába. Egyébként úszóedzőként tevékenykedik Sepsiszentgyörgyön. Hobbija a horgászás. A ’19-es Eb mindenik meccsén pályára lépett.

Gáll Attila – a sebességnél maradva, elmondható, hogy Attika sem lassú… Ahogy a legképzettebb kézdivásárhelyi játékosok (Gazda, Albu, Farkas, Tankó) ő is két porondon tolja: nagypályás foci és futsal. Adottságai talán alkalmasabbá teszik, hogy teremfociban teljesedjen ki, többször szerepelt már a romániai utánpótlás csapatokban. Számára is az arcahi Eb volt az első nemzetközi válogatott szereplés Székelyföld képviseletében.
Gazda József – Kézdivásárhelyen nincs olyan focival kapcsolatos tevékenység (nagypályás foci, futsal, utánpótlás) amiből ne venné ki részét vastagon. A KSE csapatának játékos-edzője és a háromszéki foci utazó nagykövete. Azon kevesek egyike, aki Eb-n, vb-n és Magyar Örökség kupán is viselte a székely mezt, igaz a 2017-es Észak-ciprusi tornáról klubbéli kötelezettség miatt lemaradt. Egyetlen válogatottbeli gólját Abháziában szerezte, a Raetia elleni helyosztó előtt mondta, hogy ideje volna már gólt szereznie. Bejött! A 2019-es Eb-n játékos-edzőként vezette a válogatottat, szerepelt három találkozón, 17 válogatottsággal a háta mögött intett búcsút a válogatott szereplésnek. Legenda!

Györgyi Arthur – 2017-ben sikerült első alkalommal igazán az FK Csíkszereda játékosaira támaszkodnia a válogatottnak. Jobb esetben, legtöbbjük azóta is a keret tagjai. Nem kivétel ezalól Arthur sem. Örökre megmarad az emlékezetemben, ahogy Padánia ellen (Euro ’17, csoportkör) eldugta a labdát az olaszok elől és ahogy sokszor szabálytalanul sem tudták megállítani… Nem volt kérdés, hogy ki lett a meccs embere azon a találkozón. Londonban végre meglőtte első válogatottbeli gólját is. Ilyés Robitól örökölte meg a 10-es mezt az FK Csíkszeredában. A B-be való feljutás után Debrecenbe igazolt. Azóta megfordult a Nyíregyházánál és a Komáromi FC-ben is. 2022 januárjában igazolt Budafokra.

Hadnagy István – Felvidék elleni (2015. április 30) még csak nem játszó tartalék volt, de rá egy évre helyet kapott az Abháziába utazó keretben és szerepelt is négy meccsen, Szomáliföld ellen ráadásul gólt is szerzett. ’16 után került vissza a válogatottba, Arcahban két meccsen szerepelt. A székelyudvarhelyi futsal klubban meghatározó játékosa volt Jakab Zoltánnak de azóta a csíkszeredai Imperial Wethez igazolt, ahol nyert pár trófeát. Jelenleg Kecskeméten szerepel. Többszörös román futsal válogatott.

Ilyés Róbert – Minden idők legsikeresebb csíkszeredai labdarúgója. Pályafutása példaértékű lehet mindenki, bárki számára. A szarvasi Magyar Örökség Kupán volt először válogatott, 2017-ben az Eb-n már játékos-edzőként lépett pályára, és csak ő tudja, hogy miért nem vállalt perceket a londoni vb-n. Legalább olyan sikeres edzői pályafutást kívánok neki, mint amilyent játékosként elért. Ismerve komolyságát, elszántságát és profizmusát minden esélye megvan, hogy sikeres(ebb) legyen. Remélem a székely válogatottal is dobbant! A 2019-2020-as szezontól a Sepsi OSK pályaedzője.

Jakab Róbert – Sepsiszentgyörgyi születésű, de ifi karrierjét a Brassói FC-nél töltötte. A felnőttcsapatban nem kapott szerepet, majd hazatért a Sepsi OSK-hoz. Játszott az FK Csíkszeredában, majd egy súlyos sérülésből felépülve a Székelyudvarhelyi FC-ben szerepelt, Péter Mózsi és Bálint Rajmi után volt a klub csapatkapitány is. Számára hazai pályán (Szentgyörgyön) debütált Raetia ellen. Kiújuló sérülése miatt idejekorán visszavonult.

Kedei Barna – Puski akárcsak Hadnagy Isti, ott volt az utazó keretben Felvidék ellen, mondjuk ő sem lépett pályára azon a meccsen. Abháziában sikerült debütálnia Zainichi (Japánban élő koreaiak) ellen. Több éve fontos tagja a Futsal Klub Székelyudvarhelynek, az abháziai vb volt az eddigi egyetlen turnéja.

Kis Szabolcs – rengeteg NB 2-es és NB 3-as csapatban fordult meg, a Győri ETO akadémiáján nevelkedett, rövid ideig az FK Csíkszeredában is szerepelt, de aztán megint Magyarországra került. Nagyon hasznos tagja a válogatottnak, amit 14 válogatottsága is hűen tükröz. A debreceni Eb után kihagyni kényszerült az abháziai vb-t és nem tudott résztvenni a Magyar Örökség Kupán sem, de legalább Észak-Cipruson és Londonban aktív részese volt az elődöntőig menetelő csapatnak. Személyes okokra hivatkozva hagyta ki a 2019-es Eb-t. Jelenleg Hajdúszoboszlón szerepel.

Kis Zsolt – Szabolcs testvére, apukájuk nyomdokaiba lépve lettek ők is focisták: Kis Lajos nagyszerű játékosa volt a székelyudvarhelyi Haladásnak. Zsolt csak egy válogatottságot számlál, de az legalább annyiban történelmi jelentőségű, hogy első válogatott találkozónk volt. A Golimpiákosz egyik legnagyobb góllövője.

Kovács Botond – nagyon fiatalon Felcsútra került, de megfordult az MTK, DVTK és DVSC utánpótlásában is. Felnőttkarrierjét Cegléden kezdte majd megfordult, többek között, Salgótarjában és Szolnokon is, itt NB 3 bajnoki címet is nyert. Egy újabb ceglédi kitérő után most Dabas-Gyón FC-ben játszik. Ilyés Róbert évek óta szemmel tartja és többször is felmerült a neve a válogatottban. A bemutatkozása az arcahi Eb-n sikerült, ahol meglőtte első válogatott gólját is a későbbi győztes Dél-Oszétia (2-2) ellen.

Mánya Szabolcs – a háromszéki Maksáról indulva lett a székelyudvarhelyi futsal egyik legmeghatározóbb játékosa, és rövid ideig játékos-edzője. Amikor Jakab Zoltán irányította románia válogatottját, bérelt helye volt a csapatban, de manapság is szerepet kap. Ami a székely (nagypályás) válogatottat illeti, Beregszász/Kárpátalja ellen játszott először, szépségdíjas gólt szerzett Raetia ellen 2014 novemberében. Hasznos kiegészítő ember volt Észak-Cipruson. Futsalos karrierjét A ScoreGoal Kecskeméten folytatta, ahol játékos-edzőként tevékenykedik.

Máté Jószef – Beregszász/Kárpátalja ellen debütált, majd Raetia ellen kezdőként kapott lehetőséget. Egyetlen válogatottbeli gólját a magyar cigányválogatott ellen szerezte a debreceni Eb helyosztóján de pályára lépett Felvidék ellen is. A Sepsi futsal csapat zöld-fehér mezét az udvarhelyi kék-sárgára cserélte pár szezon erejéig, azóta viszont újra hazai környezetben szerepel.

Hamarosan folytatjuk a középpályások utolsó felvonásával.