A felfordulás és bizonytalanság nem elég erős szavak ahhoz, hogy érzékeltessem a székely válogatott helyzetét a 2019-es CONIFA EB előtt. A romániai nemzetbiztonság felvette a kapcsolatot a vezetőséggel és pár játékossal, közölve, hogy nem biztonságos helyre készülünk. Valami hasonló történt Abházia előtt is 2016-ban. Ahogy akkor, most is minden teljesen rendben zajlott végül, de azért volt teher a vállakon… Ha már a kevésbé biztonságos helyszín: az elmúlt évekhez képest, a megszokott támogatóink is ilyen-olyan okokkal ki- és meghátráltak. Ráadásul tudtuk, hogy játékosállományban is (nagy) változások lesznek. Persze időszerű volt egy bizonyos fiatalítás vagy új játékosok megjelenése, itt nem a minőség, sokkal inkább az átmenet hiánya volt szembetűnő. Nem megyek bele a részletekbe, hogy ki miért hiányzott, maradjon elég annyi, hogy volt az indokok között: zajló bajnokság, lagzi, sérülés, edzői vizsga, érettségi, családi ok, klubbéli elfoglaltság, fáradtság és kimerültség is.
Eredetileg az alábbi küldöttséget neveztük:
Utólag elmondhatjuk, hogy végül sem Magyari Szilárd, sem Bajkó Barna, sem János Norbert nem tudott utánunk repülni, Oprea Róbert pedig utolsó pillanatban volt kénytelen lemondani a szereplést. Emiatt a mezszámozásban is lettek változások: Hadnagy Isti megkapta a hármast, Gajdó Goti lett a 11-es, Kovács Boti végül 17-esben szerepelt, Gáll Attika pedig 23-asban. Az pedig, hogy Benkő-Bíró Norbi a bajnoki idény lejárta után rögtön gépmadárra szállt, sőt 24 óra utazás után, minimális pihenéssel játékra készen állt, az maga volt a csoda. Ugyanakkor a keretbe behívott játékosok egytől egyig kitették a lelküket a pályára és mivel a közösségépítés is legalább olyan fontos, mint a sikerek, így örömteljes, hogy egy csomó olyan játékos is szerepet kapott, aki rádolgozott a behívóra, aki régóta nem volt már válogatott vagy aki éppen önként jelentkezett és egy álma vált valóra a válogatottban való szerepléssel.
Most is, ahogy az elmúlt években mindig, több útvonalon jutott el a keret, előbb Jerevánba, majd Sztepanakertbe, Arcah Köztársaság (Hegyi Karabah) fővárosába. A keret nagyja Udvarhelyről indult majd Brassót érintve, ahol a kézdi-i és szentgyörgyi játékosok csatlakoztak, jutott el Bukarestbe. Onnan Kijevig repültek, majd pár óra elteltével a Kijev-Jereván járatra ültek fel. Már javában élvezték az örmények csodálatos vendégszeretetét, amikor Kovács Boti és jómagam Budapesten összefutottunk a reptéren. Mi is Kijev-Jereván útvonalon mozogtunk majd ott bevártuk Kristófot. Ekkor már 15-16 órája voltunk úton és embertpróbálónak tűnt, hogy még közel hat órát kell autókázzunk Sztepanakertig. Volt az hét is, de ki számolta… Egy csinos, kedves, mosolygós lányt pillantottunk meg, amint kiléptünk a váróterembe. Érdekes, mert ő is egyből kiszúrt minket és lelkesen odajött hozzánk. Oksana volt az, az első önkéntesünk, aki elkalauzolt bennünket a sztepanakerti szállásunkra.
Csodálatos útvonalon haladtunk, képzeljük csak el, hogy több tíz kilométeren át Békási-szoros jellegű sziklák, meredélyek és habzó folyó mentén kanyargunk, majd egy skót felföldi látkép keveredik a Transzfogarasi szerpentinnel, néhol még pár havas folt is megbújt a sziklák tövében. Mindez június elején. Lélegzetelállító. A határra már kellőképpen kifacsartan érkeztünk, de Kristófban volt annyi lópor, hogy odasúgta nekünk, míg a határőrök az ideiglenes vízumokat iktatták, hogy „gyertek, lopjuk el a kalapjukat, de legalább csináljunk fotót velük…” Lehet simán csak túl korán volt (reggel 7 körül) de a morózus örmény katonák nem voltak vicces kedvükben. Útközben több ősrégi látványosságot megnéztünk, bíztam benne, hogy még egyszer eljutunk a romtemplomhoz, mert közel 24 óra utazás és zötykölődés után nem tudtam éppen mindenhez jó pofát vágni, de kétségtelen, hogy a figyelmesség és vendégszeretet hamar szemet szúrt. Reggel 9-re érkeztünk a szállásra, már javában 30 fok fölött volt a hőmérséklet, mi pedig csak arra vártunk, hogy végre ledőlhessünk. Ekkor még nem találkoztunk a srácokkal, akik mint említettem nagyjából 24 órával korábban érkeztek, mint mi. Utóbb kiderült szombat délelőttre átmozgató edzést tervezett Gazda Józsi. Félálomban még talán hallottam amint a játékosok tömegesen megindulnak edzésre de nem volt erőm kiszaladni és üdvözölni őket. Amíg a pajtásaink rohangáltak a tűző napon, addig mi egy jót pihentünk és majd ebédnél futottunk össze a többiekkel. Személyesen elég sok játékost ismertem, de volt köztük jó pár új ember. Jó volt látni, hogy a hosszadalmas utazás és az együtt töltött pár óra jó hatással volt rájuk, mindenki ügyesen és gyorsan beilleszkedett. Nem lehet eleget hangoztatni azt, hogy a közösségépítés, barátságok és szakmai kapcsolatok kiépítése mennyire fontos. A manapság játékoskarrierjük elején, közepén vagy végén levő játékosok, előbb-utóbb klubjaik vezetői, edzői lesznek és remélhetőleg hosszútávon létezik majd, az idén ötödik születésnapját ünneplő, székely válogatott.
A megnyitó grandiózusra sikeredett, legutóbb Abháziában láthattunk hasonló nagyszabású ceremóniát. Az Észak-Ciprusi is nagyon szép volt de a londoni steril (nagyon gyors felvonulás de semmi több) „mutatvány” után nagyon kellemes showt dobtak össze az arcahiak. Nem meglepő, hogy igazi majális hangulat és népünnepély uralkodott, hiszen ez az Európa-bajnokság volt Arcah Köztársaság első komoly nemzetközi rendezvénye. Kitettek magukért a szervezők, ha volt olyan újoncunk, aki kételkedett abban, hogy milyen is a körítés egy ilyen tornán vagy, hogy pontosan hova is jöttünk, az most láthatta, hogy milyen is a székely válogatott kötelékébe tartozni. Mihók Levi lelkesen vállalta a zászlóvívő szerepét, ő volt az, aki három éve folyamatosan kopogtat a válogatott ajtaján, most végre sikerült és saját elmondása szerint egy álma vált valóra. Nagyon jó ezt a játékosoktól hallani.
A mérkőzések részletes elemzésére és megvitatására most nem szeretnék kitérni, jó volt viszont látni, hogy meccsről meccsre fejlődtünk, de a bírók túl sokszor túl nagyokat hibáztak ellenünk és ezt bizony nem bírtuk el… Örvendetes, hogy a végső győztes Dél-Oszétiától csak egyedül mi voltunk képesek pontot rabolni, hogy miért nem lett belőle győzelem azt is a bírón kell(ene) számonkérni.
Hamarosan jelentkezem a beszámoló második részével.
