Az első B ligás szezon összegzésekor a következőket írtam: „A lecke fel van adva a következő szezonra, de legalább a játékosok többsége megízlelhette a B liga erőviszonyait és szerencsére mindenki tudja, hogy az ideinél több kell majd, minden fronton. Az biztos, hogy az elképesztően ellenséges idegenbeli fogadtatás, tán még erősebb lesz, így ténylegesen szintet kell ugrani.” A koronavírus kapcsán az ellenséges drukkerekkel nem kellett megküzdeni, de azt a bizonyos szintet igenis sikerült megugrani, hiszen második nekifutásra bejutottak a rájátszásba és történetük legjobb helyezését érték el, ami örvendetes.
Az alapszakasz során 19 mérkőzésen 32 pontot szerzett az FK (9 győzelem, 5 egyenlő és 5 vereség), 23 gólt szerzett és 15-öt kapott. A pontszáma pedig 32 pont lett. Ezzel a mutatóval az ötödik helyen jutottak be a felsőházi rájátszásba, ahol ugyan hazai pályán nem tudtak meccset nyerni, de itt is maguk mögött hagyták a Temesvári ASU Polit. Először jutott be tehát az FK Csíkszereda a rájátszásba, ahol 10 mérkőzésből kettőt nyert, négyet döntetlenre hozott és ugyanennyiszer kapott ki. A gólkülönbség viszont negatívra sikeredett: 9 lőtt, 11 kapott.
A 2020-2021-es idényben számításba vett játékosok (megj.: dőlt betűvel, akik ősszel vagy szezon közben távoztak a klubtól, aláhúzva: ifjúsági vagy fiatalabb játékosok):
Amint látható, volt variálás a mezszámokkal, ha hinni lehet a hazai labdarúgó-szövetség oldalának, akkor ezek a mezek szerepeltek a hivatalos meccslapokon a szezon során. Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy Barabás Mariust 17-sel nevezték-e a Székelyudvarhelyi FC elleni kupameccsre.
A koronavírus miatt csak a felsőházi rájátszás elején sikerült csapatfotót készíteni:

Legtöbb gól: Juan Francisco „Pepe” Bauza (7)

Legtöbb meccs: Claudiu Apro (30)

Csapatkapitányok: A Sepsi OSK-ba igazolásáig Eder González volt az ügyeletes cséká (tizenkétszer) tőle Csürös Attila vette át a karszalagot és ha egészséges volt viselte is, szintén tizenkétszer, de háromszor Raul Palmeş és Kelemen Dávid is kivezette a piros-feketéket a pályára. Azt, hogy mérkőzés közben még kikre vándorolt (ha nem az említettekre) a karszalag, azt nem követtem. A lapokról, öngólokról, büntetőből szerzett gólokról, kihagyott büntetőkről és egyéb statisztikákról a dedikált oldalakon kaptok infót. Fotók: FK.
A 2020-2021-es szezon mérkőzéseinek (bajnokság és kupa) adatlapjai:
Bajnokság, alapszakasz:
1. Forduló: Lénárdfalvi Comuna – FK Csíkszereda 0-1 (0-1)
Bara L. 30
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, H. Intzidis, C. Apro, R. Palmeș (János N. 72) – Bara L., Eder G. (Csürös A. 90+3), S. Marrone – Botorok J., J. Bauza (Kálmán Sz. 61), Suciu T. (Mészáros A. 61)
Cserék: Gyenge Sz., Csonka B., Gergely B., Szondi B., Csürös A., Mészáros A., Szabó A., Kálmán Sz., János N.
2. Forduló: FK Csíkszereda – FC U 1948 Craiova 1-1 (1-0)
J. Bauza 12 / M. Anghelina 90+4
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, H. Intzidis, C. Apro, R. Palmeș – Bara L. (Suciu T. 84), Eder G. – Botorok J. (B. Rotar 62), J. Bauza, S. Marrone – Mészáros A. (Kálmán Sz. 79)
Cserék: Gyenge Sz., Csonka B., Gergely B., Csürös A., Kálmán Sz., Szabó A., B. Rotar, János N., T. Suciu
3. Forduló: az FK Csíkszereda állt a páratlan számú bajnokság következtében
4. Forduló: FK Csíkszereda – Petrolul Ploieşti 1-2 (0-2)
J. Bauza 57 / A. Vajushi 3 (bün.), 33
FK Csíkszereda: Ribánszki L.– R. Takacs, H. Intzidis, C. Apro, R. Palmeș (János N. 62) – Bara L. (T. Suciu 83), Eder G. – Botorok J. (B. Rotar 46), J. Bauza (Pintér N. 83), S. Marrone – Mészáros A. (Kálmán Sz. 46)
Cserék: Gyenge Sz., Bor D., Szondi B., Csürös A., Kálmán SZ., Pintér N., B. Rotar, János N., T. Suciu
5. Forduló: Bákói Aerostar – FK Csíkszereda 3-2 (0-2)
H. Ilie 55, Bor D. 74 (ög), I. Chirilă 77 / Eder G. 15, Mészáros A. 22
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Palmeș, H. Intzidis, C. Apro, Bor D. – Eder G. (Csürös A. 82), Kálmán Sz. (C. Savin 60), Bara L. – Botorok J. (Szondi B. 82), J. Bauza, Mészáros A. (S. Marrone 75)
Cserék: Gyenge Sz., Csonka B., Szondi B., Csürös A., C. Savin, Pintér N., R. Takacs, S. Marrone, T. Suciu
6. Forduló: FK Csíkszereda – Temesvári ASU Poli 2-0 (0-0)
Mészáros A. 64, 82
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, R. Palmeș, C. Apro, S. Marrone – C. Savin, Eder G. (Csürös A. 89), Szondi B. (Bara L. 46) – Mészáros A. (M. Schieb 87), B. Rotar, (Botorok J. 78) J. Bauza (Bor D. 46)
Cserék: Gyenge Sz., Bor D., Csonka B., Csürös A., H. Intzidis, Pintér N., M. Schieb, Bara L., Botorok J.
8. Forduló: FK Csíkszereda – Unirea Slobozia 0-1 (0-1)
G. Lazăr 14
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, R. Palmeș, C. Apro, S. Marrone – C. Savin (M. Schieb 77), Csürös A. (Bara L. 54), Eder G. – Mészáros A. (J. Bauza 46), T. Suciu (B. Rotar 46), János N. (Bor D. 46)
Cserék: Albert H., Bor D., Gergely B., M. Schieb, Bara L., J. Bauza, Kálmán Sz., V. Haberkon, B. Rotar
9. Forduló: Bukaresti Metaloglobus– FK Csíkszereda 2-1 (1-0)
Bor. D. 2 (ög.), C. Herea 89 / Bara L. 75
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, R. Palmeș, C. Apro, S. Marrone – C. Savin, Csürös A. (Bara L. 71), Szondi B. (B. Rotar 54), Bor D. (M. Schieb 6, Antal B. 71) – Mészáros A. (V. Haberkon 46), J. Bauza
Cserék: Gyenge Sz., Kelemen D., Antal B, Eder G., Kálmán Sz., Bara L., M. Schieb, B. Rotar, V. Haberkon
7. Forduló: Bodzavásári SCM Gloria – FK Csíkszereda 0-1 (0-0) – pótolt meccs
Bara L. 62
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs (R. Palmeș 40), Kelemen D., C. Apro, S. Marrone – Csürös A., Szondi B. (Baga Sz. 74), Bara L., M. Schieb (Pintér N. 90) – J. Bauza (Bor D. 75), Mészáros A. (V. Haberkon 75)
Cserék: Gyenge Sz., R. Palmeș, Baga Sz., János N., Bor D., Pintér N., Kálmán Sz., Antal B. V. Haberkon
11. Forduló: Kisnikápolyi (Turnu Măgurele) Turris-Oltul – FK Csíkszereda 0-0 (0-0) – visszalépett
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Palmeș, C. Apro, Kelemen D., S. Marrone – C. Savin, Csürös A., Eder G. (S. Jebari 83) – Botorok J. (Baga Sz. 90+2)., J. Bauza (M. Schieb 65), Mészáros A. (V. Haberkon 46)
Cserék: Gyenge Sz., S. Jebari, Baga Sz., M. Schieb, Bor D., Pintér N., Kálmán Sz., Antal B., V. Heberkon
10. Forduló: FK Csíkszereda – Pandurii Lignitul Tg-Jiu 1-1 (0-0) – pótolt meccs
C. Apro 77 (bün.) / M. Remacle 78
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Palmeș (R. Takacs 70), C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Csürös A. (S. Jebari 79), Eder G., Bara L. – Pintér N. (V. Haberkon 46), B. Rotar (Botorok J. 46), M. Schieb (J. Bauza 46)
Cserék: Gyenge Sz., R. Takacs, Antal B., Kálmán Sz., S. Jebari, Botorok J., Mészáros A., J Bauza, V. Haberkon
12. Forduló: FK Csíkszereda – Concordia Chiajna 1-0 (1-0)
M. Schieb 43
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs (R. Palmeș 90+1), C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Csürös A., Eder G. (C. Savin 84), S. Jebari (Bara L. 73) – J. Bauza (Mészáros A. 73), B. Rotar (Botorok J. 84), M. Schieb
Cserék: Ribánszki L., R. Palmeș, C. Savin, Pintér N., Bara L., Szondi B., V. Haberkon, Mészáros A., Botorok J.
13. Forduló: CS Mioveni – FK Csíkszereda 1-1 (1-1)
B. Rusu 36 (bün.) / B. Rotar 8
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. (R. Palmeș 72) – Csürös A., Eder G. (Pintér N. 90+3), S. Jebari (C. Savin 72) – M. Schieb (Bara L. 90+2), B. Rotar, J. Bauza
Cserék: Albert H., Csonka B., R. Palmeș, Bara L., C. Savin, Pintér N., Botorok J., Szondi B., Mészáros A.
14. Forduló: FK Csíkszereda – Kolozsvári U 2-1 (1-0)
J. Bauza 19, Mészáros A. 47 / I. Golan 78.
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., S. Marrone – Csürös A.,Eder G. (Bara L. 90+2) – Botorok J. (Szondi B. 84), J. Bauza (R. Palmeș 90+2), S. Jebari (C. Savin 60) – Mészáros A. (Bor D. 84)
Cserék: Gyenge Sz., R. Palmeș, Bor D., Pintér N., Bara L., Szondi B., C. Savin, V. Haberkon, Antal B.
15. Forduló: Konstancai Farul – FK Csíkszereda 0-2 (0-0)
S. Jebari 58, J. Bauza 76 (bün.)
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., S. Marrone – Csürös A., Eder G. (Szondi B. 90+1), S. Jebari (C. Savin 87), Botorok J. (B. Rotar 77) – Mészáros A. (M. Schieb 77), J. Bauza (Bor D. 87)
Cserék: Albert H., Bor D., R. Palmeș, Bara L., C. Savin, M. Schieb, B. Rotar, Szondi B., Kálmán Sz.
16. Forduló: FK Csíkszereda – Resicabányai VSK 2-0 (2-0)
M. Schieb 2, Kelemen D. 31
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Csürös A., Casiadi-Bakó S. (Botorok J. 87), S. Jebari (C. Savin 87) – M. Schieb (Pintér N. 89), J. Bauza (Mészáros A. 72), Bara L.
Cserék: Gyenge Sz., R. Palmeș, Csonka B., Pintér N., C. Savin, Botorok J., T. Suciu, B. Rotar, Mészáros A.
17. Forduló: Temesvári Ripensia – FK Csíkszereda 1-1 (0-0)
A. Neagu 74 (bün.) / M. Schieb 60
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Pintér N. (R. Palmeș 81), Bara L., Csürös A., Casiadi-Bakó S., M. Schieb – Mészáros A.,
Cserék: Gyenge Sz., R. Palmeș, Csonka B., T. Suciu, B. Rotar, S. Jebari, Botorok J.
18. Forduló: Bukaresti Rapid – FK Csíkszereda 1–3 (0–0)
A. Bălan 65 (bün.) / J. Bauza 54, Csürös A. 56, S. Jebari 86
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Palmeș, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Csürös A., Casiadi-Bakó S. (T. Suciu 78), Bara L. – J. Bauza (Gergely B. 90+2), Mészáros A. (S. Jebari 61), M. Schieb (Pintér N. 78)
Cserék: Gyenge Sz., Gergely B., Bujdosó Sz., Csonka B., Pintér N., T. Suciu, C. Savin, Botorok J., S. Jebari
19. Forduló: FK Csíkszereda – Dunărea Călăraşi 0-1 (0-0)
B. Kanda 52
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Palmeș (R. Takacs 61), C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Csürös A., Casiadi-Bakó S., Bara L. – J. Bauza, Mészáros A. (Pintér N. 61), M. Schieb (S. Jebari 46)
Cserék: Gyenge Sz., Csonka B., Vereguț D., R, Takacs, Pintér N., C. Savin, Botorok J., S. Jebari, T. Suciu
20. Forduló: Viitorul Pandurii Tg-Jiu – FK Csíkszereda 0-0 (0-0)
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs (R. Palmeș 82), C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Casiadi-Bakó S. (Pintér N. 77), Csürös A., S. Jebari – J Bauza (Bara L. 77), Mészáros A. (T. Suciu 61), M. Schieb
Cserék: Albert H., R. Palmeș, Csonka B., C. Savin, Botorok J., Bujdosó Sz., Bara L., Pintér N., T. Suciu
21. Forduló: FK Csíkszereda – CSM Slatina 1-0 (1-0)
T. Suciu 34
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Csürös A., S. Jebari (Casiadi-Bakó S. 46), Bara L. (C. Savin 90+3) – Pintér N. (J. Bauza 60), T. Suciu (Mészáros A. 60), M. Schieb (R. Palmeș 81)
Cserék: Albert H., R. Palmeș, Csonka B., Bujdosó Sz., C. Savin, Casiadi-Bakó S., Botorok J., Mészáros A., J. Bauza

Felsőházi rájátszás:
1. Forduló: FK Csíkszereda – Bukaresti Rapid 0-1 (0-1)
A. Bălan 16
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Bara L., C. Savin (R. Palmeș 87), Casiadi-Bakó S. (B. Rotar 87), J. Bauza (Pintér N. 68), M. Schieb – T. Suciu (Mészáros A. 61)
Cserék: Albert H., R. Palmeș, Gergely B., Csonka B., Botorok J., Mészáros A., Bujdosó Sz., B. Rotar, Pintér N.
2. Forduló: CS Mioveni – FK Csíkszereda 0–0 (0-0)
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. (R. Palmeș 46) – Csürös A., Casiadi-Bakó S. (Botorok J. 57), Bara L. (Csonka B. 90) – Pintér N. (S. Jebari 57), J. Bauza, M. Schieb
Cserék: Albert H., R. Palmeș, Csonka B., Bujdosó Sz., C. Savin, B. Rotar, S. Jebari, Botorok J., Mészáros A.
3. Forduló: FK Csíkszereda – FC U 1948 Craiova 1-2 (0-1)
J. Bauza 82 / A. Compagno 22, A Ciolacu 52 (bün.)
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., R. Palmeș (Csonka B. 90+3) – Csürös A., Casiadi-Bakó S. (Botorok J.13), J. Bauza, S. Jebari – M. Schieb (Pintér N. 81), Mészáros A. (Bara L. 13)
Cserék: Albert H., Bor D. , C. Savin, Csonka B., Bujdosó Sz., Pintér N., Botorok J., B. Rotar, Bara L.
4. Forduló: FK Csíkszereda – Dunărea Călăraşi 1-2 (0-1)
C. Apro 63 / C. Bud 18, B. Șandru 78
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Csürös A., S. Jebari, Bujdosó Sz. (B. Rotar 77), J. Bauza (T. Suciu 83), M. Schieb (Pintér N. 83) – Mészáros A. (Bara L. 62)
Cserék: Albert H., R. Palmeș, C. Savin, Csonka B., Botorok J., Bara L., Pintér N., T. Suciu, B. Rotar
5. Forduló: Temesvári ASU Poli – FK Csíkszereda 0-1 (0-1)
M. Schieb 14
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Csonka B., Bor D. – Pintér N. (C. Savin 87), Csürös A., S. Jebari (Mészáros A. 78), Bara L., M. Schieb – T. Suciu (B. Rotar 83)
Cserék: Karácsony M., R. Palmeș, Gergely B., Bujdosó Sz., C. Savin, J. Bauza, B. Rotar, Mészáros A.
6. Forduló: Bukaresti Rapid – FK Csíkszereda 2-0 (1-0)
C. Hlistei 17 (bün.), A. Bălan 66
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Csonka B. (Mészáros A. 55), Bor D. – Pintér N. (J. Bauza 47), Bara L.., Csürös A., S. Jebari (Gergely B. 73), M. Schieb – T. Suciu (B. Rotar 73)
Cserék: Karácsony M., R. Palmeș, Gergely B., C. Savin, Szondi B., Botorok J., Mészáros A., J Bauza, B. Rotar
7. Forduló: FK Csíkszereda – CS Mioveni 2-2 (1-1)
Casiadi-Bakó S. 1, Pintér N. 51 / Ş. Blănaru 37, T Coman 90+1
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – R. Palmeș, Apro C., Kelemen D., Bor D. – Pintér N. (C. Savin 85), Casiadi-Bakó S. (Szondi B. 76), J. Bauza, Bara L., S. Jebari (B. Rotar 90+2) – Mészáros A.
Cserék: Gyenge Sz., C. Savin, Csonka B., Gergely B., Botorok J., Bujdosó Sz., Szondi B., T. Suciu, B. Rotar
8. Forduló: FC U 1948 Craiova – FK Csíkszereda 0-0 (0-0)
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Palmeș (T. Suciu 78), C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Bara L. (M. Schieb 46), C. Savin, Szondi B. (Casiadi-Bakó S. 9, Csonka B. 88), Pintér N., B. Rotar (R. Takacs 46) – J. Bauza
Cserék: Ribánszki L, Csonka B., R. Takacs, Casiadi-Bakó S., M. Schieb T. Suciu
9. Forduló: Dunărea Călăraşi – FK Csíkszereda 0-2 (0-0)
B. Șandru 51 (ög.), B. Rotar 61
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Pintér N. (R. Palmeș 62), C. Savin, Casiadi-Bakó S. (T. Suciu 87) – J. Bauza (Csonka B. 87), M. Schieb (Bara L. 62), B. Rotar (Mészáros A. 62)
Cserék: Karácsony M., Csonka B., R. Palmeș, Csürös A., Bara L., Mészáros A., T. Suciu
10. Forduló: FK Csíkszereda – Temesvári ASU Poli 2-2 (2-0)
M. Schieb 32, J Bauza 45+1 / Kelemen D. 71 (ög.), I. Mera 80.
FK Csíkszereda: Gyenge Sz. – R. Takacs, C. Apro, Kelemen D., Bor D. – Pintér N., C. Savin (Csürös A. 63), Casiadi-Bakó S. (Bara L. 63), M. Schieb (S. Jebari 46) – J. Bauza (Mészáros A. 75), B. Rotar (T. Suciu 75)
Cserék: Karácsony M., Csonka B., Csürös A., Bara L., S. Jebari, Mészáros A., T. Suciu

Kupa:
3. forduló: Székelyudvarhelyi FC – FK Csíkszereda 0–2 (0–1)
J. Bauza 11, Pintér N. 90.
FK Csíkszereda: Albert H. – R. Palmeș, Kelemen D., R. Takacs (C. Savin 67), S. Marrone – Bara L. (Gergely B. 89), Csürös A., Eder G. – Mészáros A. (Bor D. 46), B. Rotar, J. Bauza (Pintér N. 67)
Cserék: Gyenge Sz., Bor D., Pintér N., C. Savin, János N., Gergely B., Botorok J., Szabó A., Barabás M.
4. forduló: Brassói SR – FK Csíkszereda 0-1 (0-0; 0-0; 0-1) hosszabbítás után
Botorok J. 111
FK Csíkszereda: Ribánszki L. – C. Apro, R. Palmes, R. Takacs, S. Marrone – C. Savin (J. Bauza 63), Szondi B. (Botorok J. 46), Eder G. (Csürös A. 95) – Bara L. (Antal B. 80), Bor D., Mészáros A. (V. Haberkon 63)
Cserék: Gyenge Sz., Csürös A., Antal B., M. Schieb, Kálmán Sz., Gergely B., V. Haberkon, J. Bauza, Botorok J.
5. forduló: FK Csíkszereda – Aradi UTA 0:2 (0:2)
V. Morar 11 (bün.), I. Hora 45+1 (bün.)
FK Csíkszereda: Ribánszki L. (Gyenge Sz. 89) – R. Takacs, Kelemen D., C. Apro, S. Marrone – Csürös A., Eder G. (C. Savin 89) – Bara L. (M. Schieb 65), S. Jebari (Szondi B. 89), J. Bauza – Mészáros A. (Bor D. 65)
Cserék: Gyenge Sz., R. Palmeș, Bor D., C. Savin, M. Schieb, Pintér N., Szondi B., János N., Antal B.
A végére pedig a szuper jelmondat: „Voltunk, vagyunk, leszünk!”
