Betiltott mezek

Mezek, melyeket az állami szervek, labdarúgó-szövetségek vagy épp a FIFA nem engedélyezett

2023 augusztusában egy nagyon különleges Mexikó mez (sokadik egyébként) került a Rioting Football mezgyűjteménybe, amihez több kiemelkedő mexikói diadal is kapcsolódik valamint az a tény is, hogy a mez eredeti formatervezési ötletét nem engedélyezte a Mexikói állam. Ebből kiindulva pedig megnézzük a futballvilág (legfontosabb) betiltott mezeit.

Mexikó (1999 hazai mez): Eredetileg az állam szimbóluma – egy kaktuszon álló sas, amely a csőrében és az egyik lába karmaiban egy kígyót tart – került volna a mezre, de az állami szervek nem engedélyezték a nemzeti szimbólum használatát a futballmezen, így a Mexikói Labdarúgó-szövetség (akkori) címere került rá a trikóra. Egyébként ebben a szerelésben nyerte meg Mexikó, hazai pályán, a Konföderációs-kupát (4-3 Brazília ellen), valamint ebben végzett harmadik helyen – egymást követően másodszor – a Copa Américán.

A nemzeti szimbólum helyett a labdarúgó-szövetség (akkori) logója került a mezre – Fotó: thevault

Brazília (2013-2014 harmadik számú mez): a Brazil labdarúgó-szövetség tiltotta be, ragaszkodva a hagyományos sárga (hazai) és kék (idegenbeli) színekhez. Ugyan kereskedelembe került a mez, de viselni sosem viselte a válogatott.  Némiképp ellentmond a fennebb emlegetett klasszikus színekkel, hogy a 2019-es Copa América során (Bolívia elllen) a csapat fehér idegenbeli szerelést viselt. Ami még a fekete mezzel kapcsolatban érdekes, hogy a címer a mez bal vállára lett tervezve.

A hírhedt “fekete” mezt végül sosem viselték – Fotó: google

Argentína (1994-1995 hazai mez): első ránézésre semmi kivetnivalót nem találunk ezen a mezen, ellenben, a szövetség akkori elnöke Julio Grondona végül nem nézte jó szemmel a fekete vonalakat a megszokott égszínkék-fehér csíkozás között. A ’94-es világbajnokságon a nézőtéren több drukker is ebben a mezben bíztatta a Gauchókat, de a válogatott sosem viselte a „fekete csíkos mezt”. Ha nem is ebben a formában, de a későbbiekben (2000-2001) a Reebok azért becsempészett egy kis fekete csíkozást a design-ba.

A ’94-es vb-n már nem volt a mezen a fekete vonal – Fotó: snl24

Kamerun (2002-es és 2004-es szerelése): az afrikai ország esetében két kirívó esetet érdemes megemlíteni, ugyanis a Puma a 2002-es Afrikai Nemzetek Kupájára „kosaras” mezt, amolyan „atléta-trikót” álmodott meg. A FIFA furcsállta a dolgot, de az Afrika-kupán még engedélyezte az ujjatlan mezt, a vb-re viszont már határozottan követelte, hogy a Szelídíthetetlen Oroszlánok csapata „rendes” mezt viseljen. A betiltás legfőbb oka a nem szabványos kinézet mellett az volt, hogy a torna jelvényeit nem lehetett az ujjakra rögzíteni, annál a prózai oknál fogva, hogy a mez ujjatlan.

A kameruni “atléta-trikó” az Afrika-kupán még belefért, a vb-n már nem – Fotó: google

2004-ben aztán újabb merész ötlettel állt elő a Puma, éspedig egy kezeslábas opcióval. Az „egyberuha” ötlet is szemet szúrt a FIFA-nak, de az afrikai térségi bajnokságra ismét eltekintettek a szigorúan vett szabálytól. Ugyanakkor a torna után Sepp Blatter és a FIFA kihangsúlyozta, hogy a jövőben a mez és a rövidnadrág különálló ruhadarab kell legyen, tehát megtiltották, hogy Kamerun a kezeslábast viselje. Ugyanakkor, a Kameruni labdarúgó-szövetség azt állította, hogy nem tudták időben lecserélni a garnitúrát a következő meccsre, így szembemenve a FIFA előírással továbbra is abban szerepeltek. A nemzetközi szövetség 154.000 dolláros bírsággal és hat pont levonással sújtotta Kamerunt a vb-selejtezőkre. A Puma pert indított, amit végül elveszített, így Kamerun kénytelen volt „rendes” mezben folytatni a selejtezőket és a pontokat is visszakapták.

A kezeslábas ötlet pedig azóta sem merült fel a futballpályán – Fotó: google

Kína (2018-2019 idegenbeli mez): egészen pontos információ nincs a betiltás okát illetően. Felmerült az állami szervek beleszólása, ugyanis a sárkány nemzeti (és szent) szimbólum Kínában, a másik pedig maga a fekete szín, ami baljós jelentőséggel bír. A Nike viszont egészen komolyan gondolta a tervet, sőt eladásra is került több ezer darab. A hivatalos mezbemutatón viszont csak a piros-sárga és a fehér mez került bemutatásra, a fekete mezt pedig sosem viselték.

A sárkány vagy a szín okozta a mez “vesztét”? – Fotó: google

FC Barcelona (2020-2021 idegenbeli mez): eredetileg a Szent György kereszt ötlet tette volna különlegessé ezt a mezt, ellenben a Barcelona vezetőségi tanácsa megvétózta az ötletet a fehér színre hivatkozva, ez ugyanis a Real Madrid színe ugyebár… Érdekes az okfejtés, mert azóta azért volt már (nagyon) halvány-szürke alapú, meg „szinte” fehér meze a Barçának, igaz jóval ritkábban szerepelnek ezekben, mint a klasszikus gránátvörös-kékben.

Mindegy csak fehér ne legyen? – Fotó: snl24

Fiorentina (1992-1993 idegenbeli mez): szögezzük le nagyon gyorsan, hogy az egyenlő szárú kereszt, amelynek a szárai derékszögben megtörnek sokkal ősibb motívum, mint az a politikai mozgalom, amely végül csúnyán lerombolta a szimbólum renoméját és megtépázta eredeti jelentését (jó szerencse, halhatatlanság, örök szeretet stb.). A Lotto mindenesetre egy vitatott mezt dobott piacra, mint idegenbeli opció a Fiorentina amúgy kieséssel végződő ’92-’93-as szezonjára. Egymással szembeforduló, majd összefonódó nyilak sorozata (modulja) néhol bizony kiadja a kérdéses jelet. Érdekes, hogy javában a szezon közben döbbentek rá sokan a „turpisságra”, majd természetesen az akkor is létező liberális szemléletű tömeg (pfúj!) nyomására végül betiltották a mezt és egy tiszta fehér váltotta. Mai napig ez az egyetlen betiltott mez az olasz labdarúgás történetében.

Burkolt üzenet vagy fifikás design? – Fotó: google

Említésre méltó még a chilei Palestino FC 2014-es hazai meze, amely politikailag verte ki a biztosítékot, vagy éppen Franciaország 2016-2017-es idegenbeli meze melyen a két ujj különböző színű volt, ez pedig ellenkezik a FIFA szabályokkal (persze vannak kivételek: Monaco piros-fehér mez, Horvátország kockás design), így a hazai rendezésű Eb-re nagyon minimálisan különböző szürke ujjas mezt használtak.

A FIFA-n kívül senkit sem zavart a mez különböző színű ujja – Fotók: CFS és guardian