Folytatódik a visszaemlékezős cikkek sorozata. Ezúttal egy szintén a Futballmesékben megjelent írásomat olvashatjátok (III. évf., 2. szám, 2015 május), amely a székely válogatott első másfél évét dolgozza fel, közvetlenül a 2015-ös debreceni CONIFA EB előtt írtam, azóta több világversenyt is megjártunk, érmeket szereztünk és, ami talán ezeknél fontosabb, egy nagyon komoly és összetartó csapat alakult ki ami a keretet, szakmai stábot és vezetőséget illeti. Természetesen sok egyéb úti beszámolót és más tudnivalókat, érdekességet találtok az oldalon.
Az előző lapszámban említésre került, hogy a kedvenc válogatottjaim az angol, a brazil és a mexikói csapatok. Ugyanakkor, ha a szívemre hallgatok kapásból a magyar csapatot illene mondanom. Mindnyájunk számára ismerős a válogatott elmúlt 25-30 éve. Nem áll tisztemben pálcát törni a válogatott felett, igazságtalan lenne csak a negatívumokat felhozni, hiszen Dárdai Pál vezetése alatt mintha megint megindult volna valami, amint azt nagyon hatásosan elemezték a kollégáim (III. évf. 1. szám). Sajnos a megalázó vereségek, a gyenge színvonal, az elanyagiasodott közeg, a mindenkinél okosabb „szakemberek” még a legelvetemültebb drukkerek lelkesedését is megedzették és sokunk bizalma megtört.
Esetemben és – itt térnék rá ezen dolgozat legfőbb témájára – talán sokunk nevében is beszélhetek, létezik egy olyan csapat, amellyel sokan azonosulhatunk hiszen „csillagösvényen” útjára indult a Székelyföldi válogatott. Nem áll szándékomban bárkire is ráerőltetni a legnépesebb határon túli magyarság válogatottját vagy ezáltal megosztani a magyar foci-társadalmat, egyszerűen csak örömmel tölt el, hogy ezentúl szülőföldem csapatának is tudok tiszta szívből drukkolni. Régóta követem a székelyföldi foci alakulását és a térségből kitörni vágyó labdarúgók pályafutását. Sokukkal nagyon jó barátságot ápolok és mindig is nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy nyomon kövessem munkásságukat legyen az első- vagy másodosztály esetleg alsóbb ligák.
Engedtessék meg, hogy ezen a ponton egy kicsit másabb vizekre evezzek, olyan vizekre, amely nagyban befolyásolja okoskodásom tárgyát. Köztudott, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) inogó lábakon áll és anélkül, hogy az ördögöt festeném a falra, szembe kell nézni azzal az esetleges ténnyel, hogy több alapító ország a szövetségből való kiválását fontolgatja. Szó mi szó a Sepp Blatter (beszélő név, nemde?) körüli korrupciós vádak, a téli (?) foci VB rendezése és a Qatar-i (?) rendezési jog körüli hercehurca nem tesz jót a FIFA és előljárói megítélésének. Nem beszélve arról, hogy a nagyhatalmak mellett a kis szövetségek (pl. Új-Kaledónia, Dominika) labdába sem rúghatnak.
A kisebbségek, regionális válogatottak, autonóm közösségek, kulturális régiók és olyan nemzetek felkarolása érdekében, amelyek szuveranitását nem ismeri el egy adott ország, jött létre 2003-ban az NF Board (New Federations Board) majd részlegesen ebből kiválva, 2013-ban a ConIFA (Confederation of Independent Football Associations – Független Labdarúgószövetségek Konföderációja). A nagyvilágban jelenleg több, mint 5.500 olyan etnikum illetve több száz olyan elszigetelt régió van, amelynek nincs módja megmutatni és megmérettetni magát a futball legnagyobb színterén. Ezt Sascha Düerkop a Konföderáció főtitkára a következőképpen foglalja össze: „legfőbb célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a kívülállóknak, ugyanis a legtöbb játékosnak nincs lehetősége arra, hogy nemzetközi mérkőzésen képviselje hazáját, vagy ha lenne is, a FIFA szabályai ezt nem teszik lehetővé”.
Jól érzékelhető tehát, a FIFA-n kívüli focis élet körüli pezsgés. Ezt a hullámot lovagolta meg jó érzékkel Dr. Wenczel Kristóf is, aki egymaga az alapítóatyja, elnöke és legfőbb ügyintézője a Székelyföldi Labdarúgó Egyesületnek. Felismerve a ConIFA-ban rejlő új lehetőségeket, megalapozta az egyesület jogi hátterét, amely szoros anyaországi együttműködéssel támogatja és egyengeti a székelyföldi labdarúgást.
A válogatott 2014 januárja óta mondhatja magát ConIFA-tagnak, ezáltal kapcsolódva be a nemzetközi versenyrendszerbe, a cél egy eredményes székelyföldi csapat létrehozása és rangos nemzetközi mérkőzések szervezése, amely a válogatott sikeres felkészülését hívatott segíteni a közelgő EB-re valamint a későbbi turnékra. A válogatott első mérkőzése – a tervek szerint – Himalája ellen lett volna, de a serpák vízumkérelmét elutasították így a Debrecen hívására rábólintva a Székely válogatott a Dombi Tiborral kiálló DVSC csapata ellen vágott neki az „álomnak”, aminek a vége egy sima 6-0 lett, oda. Sok idő nem maradt búslakodásra ugyanis augusztus 16-án hazai környezetben is bemutatkoztak a székely legények. Nem is akárhogyan: ötgólos győzelemmel. Ez volt az NF-Tanács tagjaként Székelyföld első hivatalos mérkőzése, az FC Kárpátalja Beregszász együttesét fogadták a székelyudvarhelyi Sétatéri stadionban és a közönség lelkes támogatása valamint a tudásbeli különbség 5-0-ás hazai sikert eredményezett. A találkozót az NF-Tanács csúcsvezetősége is a helyszínről tekintette meg, a lelátón foglalt helyet Florent Costa elnök, Jean-Luc Kit főtitkár és alapító, illetve Thierry Marchadé alapító. Az elnök rövid köszöntőbeszédében üdvözölte Székelyföld csatlakozását szervezetükhöz, továbbá támogatásáról biztosította az NF-Tanács 44. tagját. 2014 november 8-án a válogatott újabb erőpróbát tartott és szép sikerrel búcsúzott az évtől, ugyanis a svájci rétoromán nemzetet képviselő Raetia csapatát győzték le 3-0-ra többek között Szőcs László góljával, aki így a válogatott eddigi „gólzsákja” hiszen kettővel szomorította Kárpátalja legjobbjait is. A tervek szerint április 30-án szerepel újra a válogatott, ugyanis Dunaszerdahelyre látogat, ahol Felvidékkel méri össze tudását. Az EB előtti utolsó erőpróbára Csíkszeredában kerül sor, ahol május 10-én Provence ellen játszanak az „égszínkék-aranyosak”.
Mondhatjuk, hogy sikeres és mozgalmas volt a 2014-es év a Székelyföldi válogatott valamint a SZLE számára is, hiszen pozitív mérleggel zárták az évet valamint, ami talán ennél is fontosabb, meghívást kaptak a ConIFA EB-re. A turnét eredetileg Isle of Man szervezte volna de ez év márciusában a sorsolás során visszalépett és bár nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a háttérinformációknak megfelelően a szervezési jogot Budapest kapja meg, de a fővárosi szervezés végül kútba esett és az EB lebonyolítását végül Debrecen vállalta. Június 17-21 között tehát Székelyföld válogatottja házigazdaként fogadja az EB résztvevőit. A következő csapatok teszik tiszteletüket a Cívisvárosban: Okszitánia – Dél-Franciaországi régió, Padánia – Észak Olaszország (Székelyföld mellett az A csoportban); Ellan Vannin/Isle of Man – a brit korona függősége, a Nizzai Grófság – ők a világbajnokok, a Roma válogatott (B csoport); Dél-Oszétia – de facto állam a Kaukázusban, Abházia – tisztázatlan státusú terület a Kaukázusban és Észak-Ciprus (C csoport).
Székelyföld játékosállománya, szakmai stábja csak a legmegszállottabb drukkerek számára ismert, ugyanakkor Jakab Zoltán neve ismerősen csenghet, ugyanis az ő nevéhez fűződik a romániai (székelyföldi) futsal felvirágoztatása, rengetek helyi bajnoki cím büszke tulajdonosa, jelenleg főállásban a román futsal-válogatott trénere. Említésre méltó, hogy Bölöni László a Székely válogatott tiszteletbeli kapitánya és lelkén viseli a válogatott sorsát. Sajnos még nem volt mód a romániai első- illetve másodosztályban profiskodó székely játékosokból válogatnia az edzői stábnak ugyanis a profi labdarúkókat nem szívesen engedik el az összetartásokra, így a keret nagyjából a harmadosztályban harcedzett játékosokból valamint a futsalbajnokság első vonalából kikerülő játékosokból verbúválódik. Az edzői stáb azon munkálkodik, hogy legalább 3-4 profi labdarúgót (köztük Hadnagy Attilát, Fülöp Istvánt, Elek Róbertet) szerezzen meg a június 17-21 között Debrecenben lebonyolítandó EB-re.
Ismerve a Székely virtust, csupaszív, hajtós és remélhetőleg eredményes focira számíthatunk. Nem a Bajnokok Ligája csilivili túlsztárolt főszereplőit látjuk majd viszont, de abban mindenki biztos lehet, hogy az önfeledt játék öröme, a nagybetűs FOCI kerül majd előtérbe. „Isten áldja meg a nevetek és legyen veletek!”
