Feljutott az élvonalba az FK Csíkszereda női csapata – áttekintő

Történelmi szezonon van túl az FK Csíkszereda női csapata

Szerénytelenség nélkül kijelenthető, hogy az FK felfele lógott ki a másodosztály mezőnyéből és bizony a legtöbb csapat nem volt egy súlycsoportban a piros-feketékkel. A 95 rúgott gól illetve a 10 kapott is a fenti gondolatmenetet támasztja alá és arról tanúskodik, hogy bizony nagy volt a szakadék a csapatok között. Megfigyelhető a biztos lábakon álló védelem, a gólerős és kombinatív középpálya, a nagyon termékeny támadószekció valamint a rendre jól beszálló, bejáratott, cserék. Adott volt a már negyedik éve együtt játszó csapat gerince, jól jött a tavaly télen illetve az idei szezon előtti megerősítés valamint az edzői stáb szakmai tudása, ahhoz, hogy az FK-s lányok ilyen parádés szezont tudjanak maguk mögött. A szezon előtti interjúnkat Albu László vezetőedzővel itt olvashatjátok.

A románvásári Sárga Rókácskák elleni győzelemmel lett biztos a bajnoki cím. Álló sor, balról jobbra: Albu László, Tőke Szilárd, Péter Alexandra, Balázs Eszter, Bartalis Barbara, Albu Erika, Szentes Szabina, Berkeczi Emőke, Abos Bianka, Szőcs Renáta, Mákszem Bíborka; alsó sor: Császár Kincső, Antal Anita, Nagy Noémi, Tankó Réka, Salamon Szidónia, Szőke Eszter, Szász Ildikó, Nyéki Anna, Györgyicze Réka, Györgypál Edina – Fotó: Vizi Balázs

Természetesen az igazi erőpróba ősszel kezdődik, de bízunk benne, hogy az élvonalban is megállja a helyét a csapat és tovább tart a lelkesedés! 

Fontos, hogy nagyon fiatal csapatról van szó, akik még évekig együtt kergethetik a labdát. Szisztematikusan csíkiak és – leginkább – környékbeliek alkotják a csapatot (Csíkszentmiklós, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkcsicsó, Gyimesek, Madéfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentlélek, Csíkszentdomokos), így nem kérdés, hogy minden lány átérzi, hogy mit is jelent igazán a város csapatát erősíteni és Csíkszeredáért küzdeni. Ebbe a képbe a bárándi, budapesti és szovátai csajok is nagyszerűen beleillenek.

A ’21-’22-es szezonban pályára lépők statisztikája

Álljon itt az utókornak: a ’21-’22-es bajnoki idényt az FK 14 győzelemmel, egy vereséggel és 95 lőtt valamint 10 kapott góllal zárta. A két félbeszakadt meccset – Nicu Gane (11. forduló) és Selena Konstanca (13. forduló) – is figyelembe vettem, a doktori személyzet hiánya miatt zöldasztalnál megnyert meccset (Măgura Bákó, 12. forduló) viszont nem, a 9. és 18. fordulóban pedig szabadnapos volt az FK. Ősszel 54, tavasszal pedig 41 gólt szereztek a lányok. A szezon összes mérkőzésének adatlapja ide kattintva érhető el.

Említettem fentebb a négy éve együtt játszó csapat gerincét, 12 olyan lány van, aki a ’18-’19-es idény óta a klubot szolgálja és akik két-két C illetve B ligás év után jövőre az élvonalban szerepelhetnek: Albu Erika, Antal Anita, Györgyicze Réka, Kristály Franciska, Nagy Noémi, Péter Alexandra, Péter Kinga, Sándor Ibolya, Simon Mónika, Szász Ildikó, Szentes Szabina és az azóta másodedzői teendőket ellátó Szőcs Renáta. Nem meglepő, hogy a fentiek közül kerül ki az FK meccsrekordere: Albu Erika, aki ezidáig 41 bajnoki mérkőzésen öltötte magára a klub mezét. Őt követi Antal Anita 39 és Györgyicze Réka 36 bajnoki mérkőzéssel. Bartalis Barbara érkezéséig Kristály Franciska volt az ügyeletes gólvágó 18 góljával de sokszor kapusként is szerepelt, majd érkezett Barbi és másfél év alatt berámolt 46 gólt, úgyhogy ő a klub gólrekordere. Folytassátok csajok!

A csapatkapitány Antal Anita a szezon összes mérkőzését (bajnokik, kupa) végigjátszotta, egy percet sem hagyott ki. Így a cséká karszalag is mindig az ő bal karján virított. Anita mellett még Albu Erika, Nyéki Anna, Bartalis Barbara és Szentes Szabina lépett pályára a szezon összes meccsén, de például Berkeczi Emőke is csak egy talákozót hagyott ki.

Szász Ildikó, Kristály Franciska, Császár Kincső mindig csereként lépett pályára. Nagy Noémi a Nicu Gane ellen a második fordulóban kapusként szerepelt. A házi góllövőlista élmezőnye: Bartalis Barbara 31, Balázs Eszter 23, Antal Anita 12, Nyéki Anna 8 találat.

A szezon során a legtöbbször ezzel a kezdővel állt ki az FK.

A csapat legfiatalabb tagja, aki a szezon második felére már alapemberré nőtte ki magát: Szőke Eszter, áprilisban töltötte a 15. életévét. Albu Erika, Szentes Szabina (2), Dimény Hajnalka első góljaikat szerezték a másodosztályban.

Figyelmeztetések – sárga lap(ok): Albu Erika, Szentes Szabina, Abos Bianka 2-2 sárga, Nagy Noémi, Györgyicze Réka, Salamon Szidónia, Antal Anita, Balázs Eszter 1; piros: Balázs Eszter két sárga után

A szezon során 22 játékost vetett be Albu László edző. Sajnos Péter Kinga és Sándor Ibolya sérüléseik miatt egyáltalán nem léphettek pályára, de Simon Mónikát és Kristály Franciskát is sérülések hátráltatták abban, hogy több szerephez jussanak. A tizenöt éves Balog Boglárka pedig harmadik számú kapusként nem kapott (még) szerepet, de többször a felnőttekkel edzett. 

A bajnoki cím ünneplése! Felső sor, balról jobbra: Dr. Bachner István, Bálint Aba, Albu László, Szentes Szabina, Szőcs Renáta, Abos Bianka, Albu Erika, Berkeczi Emőke, Tőke Szilárd, Péter Kinga, Györgyicze Réka, Kristó Laura, Császár Kincső; alsó sor: Balog Boglárka, Szőke Eszter, Balázs Eszter, Tankó Réka, Nyéki Anna, Salamon Szidónia, Péter Alexandra, Antal Anita, Nagy Noémi, Bartalis Barbara, Györgypál Edina, Szász Ildikó, Simon Mónika – Fotó: Pál Zoltán

A bajnokcsapat: Balog Boglárka, Salamon Szidónia, Tankó Réka (kapusok), Abos Bianka, Albu Erika, Antal Anita, Balázs Eszter, Bartalis Barbara, Berkeczi Emőke, Császár Kincső, Dimény Hajnalka, Györgyicze Réka, Györgypál Edina, Kristály Franciska, Kristó Laura, Nagy Noémi, Nyéki Anna, Péter Alexandra, Péter Kinga, Péter Noémi, Sándor Ibolya, Simon Mónika, Szász Ildikó, Szentes Szabina, Szőke Eszter (mezőnyjátékosok).Vezetőedző: Albu László, másodedző: Szőcs Renáta, erőnléti edző: Tőke Szilárd.

További sok sikert!