FONTOS KÖZLEMÉNY!

5 ÉVES A SZÉKELY VÁLOGATOTT, LEGYÉL TAGJA AZ EGYESÜLETNEK!

Tisztelt barátaink, szurkolóink,
öt évvel ezelőtt jegyezte be a Fővárosi Törvényszék a Székelyföld Labdarúgó Egyesületet, a Székelyföld labdarúgó-válogatott gazdaszervezetét. Őszintén megvallva nem voltak különösebb céljaink a szervezet létrehozásával, sokkal inkább magának a válogatottnak a megszervezésével. Az egyesület ilyenformán a törvényi minimum kritériumokat teljesítve alakult meg, tíz taggal.
Az elmúlt öt évet az életre hívott Székelyföld labdarúgó-válogatott szempontjából összességében sikeresnek gondolom: a minden évben sikerült határozottan előrelépnünk, és legnagyobb büszkeségünk és sikerünk, hogy a tavalyi londoni CONIFA világbajnokságra teljes, maradéktalan összefogást szerveznünk a csapat mögé. Azt hiszem, hogy aki eltöltött már egy kevés időt a labdarúgásban, vagy épp ismeri mindennapi viszálykodásainkat az tudja igazán nagyra értékelni ezt az eredményt. Meggyőződésem, hogy ez az összefogás szilárd alapokon áll, ennél fogva a válogatott előtt is fényes jövő áll. Az öt év alatt Székelyföld válogatottjából igazi csapat kovácsolódott, és ma már a – túlzás nélkül – nemzeti válogatottal hasonló rangot és büszkeséget jelent Székelyföld válogatott mezét felölteni. Csapatkapitányunk – tizenkétszeres magyar és tizenegyszeres Székelyföld válogatott többször is nyilatkozta, hogy a két válogatott számára egyenértékű. Sajnos nagyon keveset és nagyon régen szerepelt a válogatott otthon, de ennek ellenére hiszem és tudom, hogy nemcsak a székely futballpalánták vágyai és céljai között szerepelünk, hanem bizony nagyon sok nem magyar ajkú gyerek is pozitív irigységgel tekint ránk.
Sikereink között ki szeretném emelni, hogy sikerült a kellő távolságtartást megtartanunk a politikától minden tekintetben. Erős tiszteletről tanúskodó visszajelzéseket kaptunk olyan irányból is, ahonnan nem feltétlenül szimpatizálnak a válogatottunkkal.
Sikereink mellett hibáinkra és hiányosságainkra is visszatekintünk. Személyesen a legnagyobb külső hiányosságot a magyarországi média megjelenésekben érzem: miközben Székelyföld a válogatottunk kapcsán olyan és annyi nemzetközi médiamegjelenést kapott, amelyet az elmúlt száz évben összesen nem (!), a magyarországi médiában elképesztő értetlenség fogadta kezdeményezésünket, törekvéseinket. Újságírósan szólva, létrehoztunk egy elképesztően erős sztorit, amire a BBC-től a CNN-ig, az Al-Jazeera-tól a Newsweek-en át a The Times-ig, vagy éppen a nemzetközi futballmédia óriásai a COPA90, vagy a goal.com vevő volt, addig pont a számunkra talán legfontosabb, szívünknek talán legkedvesebb médiában alig-alig jelentünk meg. Ennek pontos okairól csak találgatni tudok, és bár kitartóan keressük magunkban (is) a hibát, nemigen találjuk.

Belső hiányosság(ok) tekintetében elég egyértelműnek tűnik a helyzet – és ezzel el is érkezünk, a jelen poszt legfontosabb részéhez. Ahogy a válogatott csapatot sikeresen felépítettük, úgy a szervezeti háttér, az egyesületi szervezet és működés teljesen változatlan maradt, gyakorlatilag egy „üres”, a formai, adózási és könyvelési törvényi követelményeknek eleget tevő, de annál semmivel nem több szervezet maradtunk. Erre tekintettel a Székelyföld Labdarúgó Egyesület kinyitja kapuit és egy széles tagsági bázison nyugvó egyesületté válik. Az egyesület eddigi általam egyszemélyes, elnöki vezetése helyébe egy öttagú elnökség lép: Jakab Zoltán, a válogatott megszervezője, vezetője és székelyföldi képviselője, Csizmadia Csaba, a válogatott csapatkapitánya és reményeink szerint még sokáig játékosa, ugyanakkor az egyesület és a válogatott magyarországi képviselője és arca, Wenczel Kristóf, jómagam, mint a válogatott és az egyesület nemzetközi kapcsolattartója, valamint a két legfontosabb székelyföldi labdarúgóklub, a Sepsi OSK és a Csíkszereda FK egy-egy jelöltje. Az egyesület főtitkára, az operatív ügyek felelőse Szabó Áron lesz. Ezzel egyidejűleg tagfelvételt hirdetünk: szívesen látunk mindenkit, aki az egyesületünk alapszabályban rögzített céljaival egyetért tagjaink között. Aki csatlakozni kíván azt a mellékelt tagfelvételi kérelem kitöltésével és a 2019. évre vonatkozó tagsági díj befizetésével teheti meg (a dokumentumokat aláírva, egy fényképes igazolvány másolatával a szekelyvalogatott@gmail.com címre kérjük megküldeni, kérjük, hogy az e-mail tárgyába a saját személynevüket írják. A tagsági jogviszony amellett, hogy anyagi segítséget jelent az egyesületnek, számos előnnyel jár: kedvezményes mez és ajándéktárgy vásárlási lehetőség, a mérkőzéseinkre szervezett utazás és belépőjegyek mellett a leendő szponzorainktól is igyekszünk exkluzív ajánlatokat kérni tagjainknak, a tagsági igazolványt nem is említve. Létrehozunk egy pártolói tagsági klubot is – magasabb tagdíjjal, de szavazati jog nélkül: ezt egyfajta szponzori klubnak szánjuk.
A másik – igaz az előzővel szorosan összefüggő – hiányosságunk a válogatott finanszírozása. Az egyesület és a válogatott szigorúan önkéntes alapon működik, az elmúlt 5 évben soha, senki nem kapott egyetlen fillér juttatást sem a válogatottbeli tevékenységéért. Úgy gondolom, hogy ez helyes így, és a jövőben sem kívánunk ezen változtatni. Ugyanakkor a működés a rendkívüli befektetett önkéntes munka mellett, rengeteg költséggel, készkiadással jár (felszerelés, utazás, étkezés, orvos, biztosítás stb.). Az elmúlt két évben a költségeink 20-30%-át sikerült támogatásból – külön és ismételt köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelőnek illetve a Nemzetpolitikai Államtitkár Úrnak – fedeznünk. A fennmaradó költségeket túlnyomórészt személyesen finanszíroztam. Bár szándékaim szerint erre a jövőben is készen állok, nem múlhat Székelyföld válogatott léte és működése az én személyes tehervállaló képességemen, lehetőségeimen.
Az elmúlt 5 év értékelését folytatva, mindenképp szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik szervezték, részt vettek, segítettek vagy támogattak Bennünket ezen az úton és külön azoknak akik felajánlották segítségüket, de azt (még) érdemben nem tudtuk kihasználni.
A jövőről is szólva egy pár szót: elsődleges célkitűzésünk, hogy a CONIFA nagy tornáin állandó résztvevők maradjunk, az ehhez szükséges kvalifikációs követelményeknek eleget tegyünk, szeretnénk a tevékenységünket kiterjeszteni a női futball, az utánpótlás válogatott és a futsal vonatkozásában (sőt előkészítettük Székelyföld mozgássérült labdarúgó válogatottját is, amelyik be tud kapcsolódni a CONIFA No Limits tornáiba, amelyből az elsőt épp most januárban rendezték Monacoban).
Mindenképp szeretnénk a közeljövőben nemzetközi CONIFA eseményt Székelyföldre hozni – legyen az futsal EB vagy U21 EB vagy női torna vagy épp a 2. Magyar Örökség Kupa.
Szeretnénk továbbá egy együttműködési megállapodást kötni a székelyföldi labdarúgó klubokkal. Minden ötletre, hozzájárulásra, segítségre továbbra is nyitottak vagyunk és szívesen fogadjuk (most épp a honlap rendbetételéhez kérnénk segítséget).
HAJRÁ SZÉKELYFÖLD!