A Nemzeti Sport Online (nso.hu) „Ahogy mi megéltük” pályázati felhívása egy bizonyos meccs vagy gól felelevenítéséről szólt, nekem mégis egyszerre három emlékezetes találat ugrott be: Paul Gascoigne „esernyője” (Euro ’96), Roberto Carlos „bombája” (Tournoi de France ’97) valamint Giovani Dos Santos „alázós emelése” (Arany-kupa ’11). A Gazza cikkemet lehozta az NSO, a számok alapján a Robi Carlos bombája is nagyot robbant így most zárom a sorozat első hármasát a Gio-féle kultikus találattal.
Mexikó címvédőként vágott neki a 2011-es Arany-kupának. Csak a történeti hűség kedvéért 2009-ben sikeresen visszavágtak az amcsiknak a 2007-es nagyon küzdelmes, de 2-1-es vereséggel zárult döntőért. 2009-ben aztán egy masszív 5-0-val zavarták haza a Giants Stadionból a házigazdákat. Mexikó sem a legjobbjaival vett részt, de az amerikaiak tényleg mellőzték a sztárjaikat. Ettől függetlenül az 5-0-át nem kell magyarázni.
Szóval ott tartottunk, hogy „szokás szerint” újból ez a két alakulat csapott össze a 2011-es döntőben. Mindkét csapat a legerősebb keretével vágott neki a tornának, így adott volt megint a fergeteges hangulat és elvárás mindkét oldalon. A Mexikói együttest kicsit megrázta a clenbuterol-ügy, de végül sikerült pótolni őket, bár Memo Ochoa valamint Maza Rodríguez kiesése kellemetlennek ígérkezett, végül Alfredo Talavera és a debütáns Héctor Reynoso (ez is mekkora: debütálni beugróként egy ilyen fontos döntőben!) nagyszerűen helytálltak.
Élőben ugyan, de több mint 9000 km távolságból követtem a mérkőzést és bizony egyáltalán nem alakult jól a meccs eleje, a 23. percben már kettővel vezettek az amcsik és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy van innen visszaút. Minden bizonnyal kellett az én drukkolásom is, nem beszélve a Rose Bowl aréna extra lelkes mexikói drukkereiről. A félidőben már talpra állva, 2-2-vel vonultak le a felek, majd a második félidő elején Pablo Barrera meglőtte a második gólját és szemlátomást olyan hangulat lett úrrá a játékosokon, hogy „ezt a döntőt is behúzzuk szépen”.
A kegyelemdöfés pedig teljes mértékben keretbe zárta a találkozót. Ahogy a cikk hőse, Gio Dos Santos, megtáncoltatta a fél amcsi védelmet és Tim Howard-ot az már egymagában szemet gyönyörködtető volt, de megspékelte még ezt is egy kicsit és egy nagyszerűen pimasz emeléssel küldte végleg padlóra a legnagyobb riválist. Történt mindez a 76. percben.
Legjobb, ha maga az érintett idézi fel a csodagólt. Az alábbi sorok a FourFourTwo magazin magyar kiadásában (2015 június, 63. szám) jelent meg: „Annyi szurkoló jött ki aznap a stadionba, hogy nem ábrándíthattuk ki őket” – idézi fel Giovani Dos Santos. Kalifornia népes mexikói diaszpórájának jelentős része kilátogatott az arénába, ahol az 1994-es világbajnokság döntőjét is rendezték. Persze az Egyesült Államok szurkolói is szép számmal voltak jelen. Az elején utóbbiak jobban örülhettek, hiszen csapatuk a 23. percben már 2–0-ra vezetett, ám ezt Pablo Barrera és Andrés Guardado nem nézhették tétlenül, és kettejük három góljával Mexikó az 50.-ben már vezetett 3–2-re. De a legjobb a vége előtt 14 perccel következett! „Gerardo Torrado betett egy labdát a tizenhatoson belülre, én meg lecsaptam rá a kívül álló védő mögött – mondja a Barcelona egykori, a Club América jelenlegi játékosa. – Tim Howard kapus kirohant, én meg két tűz közé kerültem. Torradónak passzolhattam volna, de minél inkább magamnál tartottam a labdát, annál inkább éreztem, hogy ebből lehet valami. Kicsit távolabb szaladtam a kaputól, hogy legyen helyem. Még mindig nehéz volt lőni, mert hat játékos és a kapus takarta a kaput. Láttam, hogy egyedül a védők feje közt van egy kis hely, a bal sarok irányába. Szerintem senki sem gondolta komolyan, hogy belőhetem, de megemeltem a labdát, és pont oda ment, ahova akartam. Tökéletes löves volt.” Az amerikaiak látták, hogy mindennek vége, Dos Santos pedig a padnál ünnepelte a gólját, amiről kásőbb kiderült: a torna legszebbje lett. „Hihetetlen érzés volt – mosolyog Gio – A legjobban sikerült és a legfontosabb gólom a hazámért.”
Bevallom 2-0-ás hátrányban kellően hitehagyott voltam, de a szépítő találat után olyan érzésem támadt, hogy ma itt bizony nagyszerű mexikói győzelmet látunk. És bizony bejött. A végére pedig maga a gól Pablo Ramírez és Jesús Bracamontes kommentálásával. Libabőr! Viva México!
