Nem kell hatalmas szakembernek lenni ahhoz, hogy konstatáljuk, nem az oroszországi VB-n látott angol csapat tagjai a legjobban csengő nevek az utóbbi évek felhozatalát tekintve. Szerény véleményem szerint ma nincs egy Gary Neville vagy Ashley Cole szintű szélső védője az angol nemzeti együttesnek, ahogy Rio Ferdinand, John Terry vagy akár Sol Campbell hatású középső védője sem, hogy a David Beckham, Paul Scholes, Steven Gerrard, Frank Lampard középpályát ne is említsem és akkor még nem ejtettünk szót Alan Shearer-ről, Wayne Rooney-ról vagy éppen a fiatalkori Michael Owen-ről. Ami az új generáció mellett szól, hogy igazán kiemelkedő egyéniség nélkül kiváló csapategységet alkottak, minden bizonnyal ez repítette őket olyan magasságokba, ami a fentieknek (nagyon) távoli álom maradt. Félreértés ne essék nem akarom degradálni Harry Maguire-t, Kieran Trippiert, Raheem Sterlinget, Jordan Hendersont, Jesse Lingard-ot, Marcus Rashfordot vagy Harry Kane-t csak simán az a véleményem, hogy valahol a sors fura fintora, hogy a fentebb említett elődök nem jutottak egyetlen nemzetközi torna közelébe sem. Könnyen lehet, hogy nem az a meglepő, hogy a Kane vezette alakulat VB elődöntőbe jutott, hanem inkább az, hogy mindez nem sikerült a Beckham fémjelezte bandának.
A mai csapat nagyon fiatal még, így minden esélyük megvan arra, hogy végre valahára összehozzanak egy kimagasló eredményt. Furcsálltam, hogy Gareth Southgate mellőzte Joe Hartot, bár amilyen gyenge szezont futott érthető a kihagyása, viszont a mester nagyot húzott Jordan Pickford nevezésével, aki annyi de annyi tehetséges de mégis lepkéző kapus után végre ténylegesen megoldás lehet a ketrec előtt. Érdekes volt a három védős rendszer, ahol Kyle Walker is bentebb lett vezényelve, ő ugyanis alapjáraton jobb bekk, de így viszont szerephez jutott Trippier, akinek majdnem az összes beadása, pontrúgása embert talált és gólt ért. Ashley Young kényszerből lett baloldali védő a Manchester Unitedben, de a válogatottban is ügyesen szerepelt ezen a poszton. Nem tartom (világ)klasszisnak sem Chris Smallingot (ki sem vitte Southgate) sem Phil Jones-t, így kissé visszafogott voltam Maguire kapcsán, de benne pozitívan csalódtam, majdhogynem hiba nélkül hozta a kötelezőt. Stabilan összerakott középpályával szerepelt a csapat, már jó ideje nem aktuális a Gerrad-Lampard botcsinálta vita, mely szerint ők ketten nem képesek egyszerre hatékonyan szerepelni a válogatottban. Most a Henderson-Alli-Lingard középpálya kellőképpen egyben volt, bár Alli nem volt, magához mérten, elég jó formában. Személy szerint többet vártam volna tőle és Sterlingtől is, utóbbit talán indokolatlanul sokat játszatta Southgate, helyette több játékpercet adtam volna Marcus Rashfordnak, aki minden bizonnyal az egyik legjobb fiatal játékos az egész világon. Nekem nagyon szembetűnő volt még, hogy a középpályán rövid volt a kispad… ugyanis a klubjaikban is inkább csere Fabian Delph és Ruben Loftus-Cheek sem nagyon ütötte a szintet. Loftus-Cheek mentségére szóljon, még csak 22 éves. Helyette mondjuk a sok harcot megélt Jack Wilshere-t szívesebben láttam volna. Gary Lineker után végre újabb VB gólkirályt adott a labdarúgásnak Anglia. Lineker a ’86-os mexikói VB szerzett hat gólt, ezt másolta most a Tottenham utód Kane is. Csak, hogy ne legyen vele kapcsolatban sem minden rózsaszín, azt hamar tegyük hozzá, hogy a kötelező gólok után (Tunézia elleni dupla, Paname elleni tripla) az igazán fontos meccseken nem tudta vállára venni a csapatot így a negyeddöntőben, elődöntőben és a kisdöntőben sem talált be.
A drukkereknek és a teljes angol foci megítélésének jót tett ez az elődöntőbe jutás és elmondható, hogy annyi (szerencsétlen) lebőgés után öröm volt végigizgulni ezt a VB-t az angolok mellett. Végre tizenegyespárbajt is tudtak nyerni, igaz Kolumbia ellen saját maguk baját nehezítették meg, hogy nem zárták le időben a meccset, de ami igazán lényeges, végre jól bírták cérnával a büntetőket. A jövő még sok pozitívumot rejteget(het) a csapat számára. Az ősszel induló Nemzetek Ligájában lesz esélyük bizonyítani!
Fotó: FourFourTwo.com
