A mexikói válogatottra egy korábbi bejegyzésemben bővebben kitértem már, esetükben semmi különleges nem történt az oroszországi VB-n, teljesítették azt, amit az ideit megelőző hat világbajnokságon is sikerrel véghezvittek: túljutottak a csoportkörön és megint a nyolcaddöntő jelentette a végállomást. Olyan csapatok állták az útjukat, mint Németország (’98-ban), Argentína (’06-ban és ’10-ben), Hollandia (’14-ben). Az adott időszakban ezek a csapatok mind jobb erőt képviseltek, mint a derék mexikóiak, ahogy az idei nyolcaddöntőben Brazília is. Persze láttunk már kevébé esélyes csapatot ellenfele fölé kerekedni. Amit igazán bánhatnak az idei VB kapcsán, hogy a jó kezdés ellenére (győzelem a németek ellen) nem sikerült végül a csoportelsőség és így a brazilok elkerülése. Svájc ellen azért jóval több keresnivalójuk lett volna. ’94-ben a Stoichkov, Michailov, Balakov, Lechkov, Ivanov alkotta csapattal találkoztak, bár a bulgárok csak büntetőkkel jutottak tovább de egészen az elődöntőig meneteltek. A legkézenfekvőbb nyolcaddöntős ellenfél, főleg a fent említett csapatok ismeretében, az USA volt a 2002-es távol-keleti eseményen. A selejtezőkben hazai pályán nyert mindkét csapat (USA – Mexikó 2-0; Mexikó – USA 1-0) és kéz a kézben jutottak ki a VB-re. A nyolcaddöntő teljességgel az amcsikról szólt, sokkal jobban bírták a nyomást és számomra nagyon is megdöbbentő amerikai továbbjutás született.
Nagy egyéniségekből sosem volt hiány az elmúlt éveket tekintve (Jorge Campos, Alberto García Aspe, Pavel Pardo, Cuauhtémoc Blanco) de nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy az elmúlt két világbajnokságot megjárt generáció az eddig legtöbbre hivatott. A csapat gerincét a 2005-ben U17-es világbajnok csapat adja: Héctor Moreno, Gio Dos Santos, Carlos Vela, Chicharito Hernández meg csak sérülés miatt maradt ki abból a csapatból. Valamit biztos, hogy nagyon jól végeznek az utánpótlásnevelésben, mert 2011-ben is U17-es VB-t nyert a csapat (Carlos Fierro, Marco Bueno, Jonathan Espericueta). Ugyanebben a korosztályban ’13-ban döntősök voltak majd ’15-ben negyedik helyen végeztek. Hasonlóan rózsás az U20-as válogatott eredményessége: ’11-ben bronzérmet szereztek és azóta Néstor Araujo, Diego Reyes alapemberek a felnőttválogatottban igaz mindketten lemaradtak sérülés miatt az idei seregszemléről. Ugyanez a generáció már U23-ban megynerte a touloni turnét és az olimpiát is 2012-ben, ezeken a turnékon kimagaslóan szereplő Héctor Herrera azóta a Porto csapatkapitánya.
Visszatérve az oroszországi eseményre, számomra a legfontosabb az volt, hogy nagy kedvencem Rafael Márquez végül sikeresen tisztázta magát egy drogbáróval való alvilági kapcsolatait tekintve és eljutott karrierje ötödik világbajnokságára, ahol 39 évesen is megmutatta, megérte beválogatni, mert amikor szerephez jutott megbízhatóan teljesített. Mexikó két győzelem után csúnyán maga alatt teljesített a harmadik, svédek elleni, meccsen és így a nyolcaddöntőben jöttek a brazilok, akik ellen nem sikerült az áttörés. A nyolcaddöntős átok tehát 2022-ig él, meglátjuk, hogy akkor majd meddig jutnak a zöldek, addig jó lenne beépíteni a csapatba az olyan tehetségeket, mint Diego Lainez, Carlos Vargas vagy éppen Jonathan González, akik kiegészülve Chucky Lozanóval, Edson Alvarez-zel, Raúl Gudiño-val végre eljuthatnak legalább az ötödik meccsig. Az El tri ’93 óta először nem kapott meghívót a jövőre tartandó Copa Américára, így minden adott arra, hogy a legerősebb összeállításban szerepeljen a saját térsége bajnokságán, amit illene újra megnyerni. Vamos México!
Fotó: WION
