Magunk mögött hagytunk – ugyebár – egy labdarúgó világbajnokságot. Vegyes érzések keringhetnek a futballrajongókban, így vagyok vele én is, mivel a végeredményt tekintve talán nagy meglepetés nem történt, azért akadt pár pikánsabb meccs, megspékelve jó pár meglepetéssel. Szubjektív összefoglaló az öt európai topligára (olasz, német, spanyol, angol, francia), valamint ezen országok szereplésére helyezve a hangsúlyt. Továbbá azt is próbálom pedzegetni, hogy az adott ország futballjára hogyan hat(hat) majd az idei vébészereplés. Kiesési sorrendben haladok az okfejtésemmel hogy lássátok, nem kispályán tolom, és alapvetően rendszerekben gondolkodom, így az első részben a Serie A, Bundesliga és La Liga elemzéssel indítok.
Kezdjük a számomra (olasz drukkerként) legfájóbb ponttal. Mint tudjuk Olaszország 1958 óta nem jutott ki a világbajnokságra. Ecsetelhetnénk az okokat, meg sorolhatnánk a miérteket, ezt a részt zárjuk is le annyival, hogy két meccsen egy feltörekvő és manapság már igencsak modern focit játszó fiatal és dinamikus (Ibrahimović nélküli) svéd csapat ellen azért minimum illett volna – ha kínkeservesen is – kvalifikálni. Mivel ez nem sikerült, így nem érdemes mélyebben belemenni, nyilván a régebbi korok drukkereinek is fura érzés lehetett egy világbajnokságot a squadra azzura nélkül végigkövetni. Természetesen a játékosok is abszolút tragédiaként fogták fel, erre nincs is annál nagyobb bizonyíték, mint az a képsorozat, amikor Gianluigi Buffon könnyek között nyilatkozta, hogy bizony így, hogy nem jutottak ki, Neki ez volt az utolsó meccse a válogatottban. Szívfacsaró volt látni, hogy a modern futball egyik ikonikus figurája így végezze a nemzetközi szereplését, de az élet már csak ilyen. Ezúton is csak megköszönni tudom Neki az elmúlt évtizedek sikereit: Grazie mille, Capitano!
Olaszország tekintetében nincs sok értelme elemezgetni, hogy milyen hatása lesz az ország futballjára egy olyan VB-nek amire nem sikerült kijutni. Véleményem szerint a Juventus több éve tartó egyeduralmát ebben a szezonban sem sikerül megdönteni, a Napoli és a Roma az a két csapat amely veszélyes lehet, de egyik sem erősített (eddig) úgy, mint a Juve a nyáron, ergó papíron a rekordbajnok még masszívabb lett. Valamint ne felejtsük el, nem titkolt szándéka a zebráknak, hogy CR7 érkezésével az egész Seria A színvonalát régi magasságokba emelje. Az a legnagyobb kérdése a következő szezonnak, hogy ez mennyire sikerül majd.
Folytassuk Németországgal, a címvédővel. Bevallom őszintén sosem voltam német drukker (a blog kedvéért finom maradtam és nőies, mert ha őszintén nyilatkoznék, azt egyesek sértőnek vélhetnék) de mindig elismertem a precizitásukat és a kitartásukat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy általában bivalyerős kerettel dolgoztak/dolgoznak minden nagy tornán, a padon is olyan klasszisokkal, akik sok más válogatottban garantáltan kezdők lennének. Mégis, az idei VB előtt éreztem, hogy nem a németek fogják behúzni (és szívből is drukkoltam érte, hogy ne így legyen) végül. Tény, hogy a csoportjuk nem volt könnyű, azért az egyetlen győzelem, lássuk be, nagyon gyenge teljesítmény a Nationalelftől. A nyitómeccsen Mexikó valamint az utolsó fordulóban Dél-Korea ellen is harmatgyenge, elképzelés nélküli játékkal és gól nélkül zártak, amin a svédek elleni kiszenvedett (bár igazán németes végjátékot hozó) győzelem sem kozmetikáz sokat. Ki kell jelenteni, hogy most kevesek voltak mutatott játékban és abszolút megérdemelt a csoportban „elért” utolsó hely. Lehet ezt politikai okokra fogni (Özil és Gündogan esete a török elnökkel a VB előtt) de egy német válogatottól ennél többet vártak a drukkerek.
Németország esetében sem érzek sok változást a hazai futballban, mivel a Bayern München évtizedek óta egyeduralkodónak számít, szezonról szezonra csak az a kérdés, hogy a Német Kupát el tudja-e valaki happolni az orruk elől, de a bajnokság az általában már márciusban biztos szokott lenni. A konkurencia egyszerűen nem tudja felvenni velük a versenyt játékosállományban, mert aki kicsit is jobb szezont futott, azt a bajorok azonnal leigazolják. Ezen a ponton még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy nincs olyan német klub jelenleg amelyik meg tudná szorongatni a Bayern Münchent, így újra egy halál unalmas szezonnak néznek elébe azok a szuicíd hajlamú egyének, akik hétről hétre koncentrált figyelemmel követik a Bundesligát.
Evezzünk mediterránabb vizekre, jöjjön a spanyol mustra. Mindig is szerettem a szenvedélyes focit, ezért a spanyol tiki-taka elképzelés sem áll tőlem távol. 8 éve a 2010-es Dél-Afrikában rendezett világbajnokságot megnyerő, majd rá két évre az EB döntőn már lehengerlő győzelemmel diadalmaskodó alakulat annyira egyben volt, hogy én teljességgel meg voltam győződve arról, ők bizony még hosszú évekig meghatározó csapata lesz a nagy tornáknak. Ennek ellenére, sem 2014-ben, sem pedig két éve az EB-n nem jutottak még az elődöntőbe sem. Fel volt tehát adva a lecke Lopetegui mesternek, aki közvetlenül az idei VB előtt hagyta ott a válogatottat a Real Madrid kedvéért. Bevallom, számomra nagyon meglepő volt ez a váltás, nem feltétlenül a váltás ténye, jóval inkább az időzítése végett. Profizmus ide vagy oda, egy edzőcsere szerintem még az akkora klasszisokat is, mint a spanyol válogatott tagjai, képes megzavarni, főleg így, egy ilyen fontos torna előtt. Természetesen a keret együtt volt, és az ideiglenes utód, Fernando Hierro, mindenhol lenyilatkozta, hogy azon az úton fog tovább haladni, amit elődje már igencsak kitaposott. Azért volt Real Madrid játékosként nem biztos, hogy minden Barça kerettag ugyanúgy állt hozzá, mint Julen Lopetegui-hez. Mindez persze nem magyarázza a VB talán legnagyobb blamáját, a házigazda oroszokkal szembeni nyolcaddöntős kiesését. Szerencsére csak haveri fogadáson tippeltem, pénzem nem volt rajta, de ha valamiben biztos voltam, akkor az a spanyol-orosz meccs kimenetele. Ennek ellenére, mint láthattuk egy vontatott, unalmas, eseménytelen meccset amin volt egy öngól, egy megadható tizenegyesből született egyenlítés, és alibizés egészen a végső tizenegyespárbajig. A spanyolok persze hajtottak és robotoltak végig, egy idő után minden válogatott csak a tiziket várta volna ellenük, ahol több, mint egyenlő sanszuk van, ugyebár, a győzelemre. Az oroszok is így tettek és bár rendkívül unszimpatikus játékkal, de eljutottak a mindent eldöntő pontrúgásokig, ahol bármi, de tényleg bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is. Aki volt olyan perverz és mégis végignézte az egész meccset (azért tudok csak nyilatkozni, mert én így tettem) az a büntetőkhöz érve már érezhette, hogy itt bizony bombameglepetés van a levegőben. Az oroszok akkor már ténylegesen az esélytelenek nyugalmával mehettek neki, ők a maximális célt teljesítették: nem kaptak ki 90, valamint 120 perc alatt sem. A spanyolok pedig bánhatják, hogy nem zárták le a meccset az elején addig, amíg még lehetett.
Bár csúfondárosan végzett a hispán alakulat, nem hiszem, hogy ez a teljesítmény meg tudná ingatni a La Liga bűvöletét. Jómagam nem tartom ugyan a legerősebb bajnokságnak a világon (szerintem brit földön több minőségi csapatot találunk), szakértők és statisztikák szerint is jelenleg a La Liga tekinthető a világ legszínvonalasabb pontvadászatának. Nem gondolom, hogy sokat esne a bajnokság nívója, még úgy sem, hogy nincs már Cristiano Ronaldo, mint szupersztár sem mint nagykövet. Ami várható az az elmúlt évekkel összhangban a következő: a Barça, a Real Madrid, és az Atlético Madrid hármas fog versengeni a végső győzelemért, a többieknek nagyon kiugró teljesítményt kéne nyújtania egy egész szezonon át, hogy bele tudjanak szólni a nagyok dolgába.
Folytatás hamarosan!
