Hazai pályán a székely válogatott

Irány a vb - Kurdisztán 2024!

2019 után lép újra pályára a Székely labdarúgó-válogatott, ugyanis a vírushelyzet, egyéb be nem tervezett problémák és a háború miatt picit háttérbe szorult a CONIFA-élet. Ellenben ez az idő arra mindenképp jó volt, hogy lehetett ötletelni és tervezni. Volt szó nizzai szervezésről, idén ismét (ahogy 2017-ben is) Észak-Ciprus adott volna otthont a CONIFA Eb-nek, de ők sajnálatosan elöljárókat és játékosokat veszítettek a törökországi földrengés során…

2023-ban szerencsére nem maradunk tevékenység nélkül, hiszen a CONIFA arra a döntésre jutott, hogy a túljelentkezés miatt az európai válogatottak selejtezők keretein belül döntsenek a fennmaradó helyekről, így 5 válogatott csatlakozik az alanyi jogon kijutott Kárpátalja (vb-címvédő) és Dél-Oszétia (Eb-címvédő) mellé. A cél tehát a vb-részvétel, amely Kurdisztánban – Erbil városában – kerül majd megrendezésre 2024-ben!

Székelyföld csapata 2014 (!) után szerepel újra hazai pályán és Chameriát (görögországi albánok) valamint Két Szicília Királysága (Regno delle Due Sicilie) csapatát fogadja. Az Eb – ahol 2017-ben egyébként bronzérmesek lettünk – június elején lett volna, a selejtező pedig június 30.-július 2. között lesz Csíkszeredában. Ez az időpont már javában felkészülés a legtöbb klub számára itthon és Magyarországon is egyaránt, így kellőképpen limitált az edzői stáb választási lehetősége.

Adott a csíkszeredai gerinc (Gyenge Szilárd, Csiszer Balázs, Csürös Attila, Kovács Lóránt stb.), illetve azon játékosok, akik hazatérnek az FK-hoz (Gergely Botond, Györgyi Arthur, Magyari Szilárd), illetve akik jó eséllyel a felkészülés után is az FK-hoz tartoznak majd. Tapasztalt játékosokban így sem lesz hiány, de lesz jó néhány újonc is. A 2019 óta eltelt négy év alatt azért többen már alacsonyabb osztályban játszanak, páran már abba is hagyták a játékot, míg mások a már említett felkészülés miatt nem jönnek ezúttal számításba. Érdemes lesz figyelni Simó Csongorra, aki a Székelyudvarhely színeiben 15 gólig jutott a ’22-’23-as szezonban.

A 20-as keret – RF – az utolsó edzésen lesérült Karácsony Márk és Berkeczi Csongor, előbbi helyett Simon Máté került a keretbe.

A válogatott szövetségi kapitánya Jakab Zoltán, az edző Ilyés Róbert, akit másodedzőként Albu László és Bajkó Barna segít. Barni a 2017-es Eb-n gólkirály lett és még a zajló idényben is szerzett 13 bajnoki gólt a Gyergyó színeiben, de ezúttal a szakmai stábban kap helyet, ahogy Nagy Barna egykori hétszeres válogatott kapusunk is, ő a kapusedző. Valójában a szakmai munkát az FK Csíkszereda stábja vállalta át.

Eredetileg Bara Levente is a keretben lett volna, de sajnos lesérült. Felépült viszont az FK Csíkszereda jelenlegi legrégebbi játékosa az egyik legtapasztaltabb székely válogatott játékos, Csürös Attila. Kisebb sérüléssel bajlódott, de szerencsére nem volt komoly, így minden bizonnyal ő lesz a csapatkapitány.  

A kapuban Gyenge Szilárd és Karácsony Márk hivatott védeni a kaput, mindketten már régebb óta a válogatott stábjának a listáján vannak, most bizonyíthatnak címeres mezben (is). A védelemben ötvöződik a fiatalság (Gergely Botond, Berkeczi Csongor, Vita Dánel, Göndör Alex) és a rutin (Kelemen Dávid, aki nagymamája felől rendelkezik székely vérvonallal, valamint a CONIFA Eb-bronzérmes és vb-negyedik Csiszer Balázs “Potyi” – 11-szeres válogatott).

A középpályán is hasonló a helyzet, több sok harcot megélt játékos van, akik ugyan még nem öltötték magukra a székely válogatott mezét – Veres Szilárd, Kovács Lóránt – de ami késik, nem múlik alapon most bizonyíthatnak. Ott van továbbá a már említett Csürös Attila (szintén CONIFA Eb-bronzérmes és vb-negyedik, 11 válogatott meccsen 3 gólja van). Szondi Botond az elmúlt idényben 7 NB II-es meccsen szerepelt de már összességében 30 második ligás találkozója van. Balogh Szilárd, Balázs Lajos Norbert és Kárándi Botond az FK fiókcsapatában szerepelt az előző szezonban. Bevetésre vár továbbá Dobozi Krisztián (Sepsi OSK II.) is.

A támadószekcióban is vannak ismerős arcok: Györgyi Arthur (a változatosság kedvéért ő is CONIFA Eb-bronzérmes és vb-negyedik, 11 válogatottsága alatt egy gólt szerzett, de az kellőképp nagyra sikeredett: látványos szabadrúgás Matabeleland ellen). Magyari Szilárd, ahogy Arthur is,  magyarországi kitérő után tért vissza az FK-hoz, eddig ő a székely válogatott legfiatalabb debütánsa és gólszerzője, 9 mérkőzésen 6 gólnál jár. Sebestyén Botond 21 mérkőzésen játszott az FK II-ben, a ravaszságára a válogatottban is szükség lesz, Simó Csongor pedig sokoldalúságával és gólérzékenységével lesz a válogatott segítségére.

Sok sikert fiúk! Hajrá Székelyföld!