Válogatottsági és gólrekorderek

Játékosok, akik országuk válogatottsági és gólrekorderei is egyben

Több válogatottsággal és gólrekordokkal foglalkozó bejegyzés olvasható itt a Rioting Football blogon, talán lassan ideje lenne frissíteni is ezt-azt. Ugyanakkor most egy újabb ilyen meccsenként változó, kimondottam adatcentrikus cikk következik. Azon játékosok listáját nézzük meg, akik hazájuk/országuk válogatottsági és gólrekorderei egyszerre. Értelemszerűen, ha a gólokat nézzük, akkor leginkább csatárok, ékek és támadók jönnek leginkább szembe, de a listán van – némiképp meglepő módon – védő (az andorrai Ildefons Lima) és középpályás (Seydou Keita, Marek Hamšík) is.

Megjegyzések: *még aktív a válogatottban; Cha Bum Kun megosztva válogatottsági rekorder Hong Myung Bo-val, Kenny Dalglish megosztva gólrekorder Denis Law-val (adatok: 2023. március 30.)

Alapjáraton a több, mint százszoros válogatott játékosokat vettem figyelembe, itt Joachim Streich képez kivételt, ugyanis volt idő, amikor az olimpiai meccseket is A válogatott találkozónak tekintették, így sokáig 102 válogatottságot számlált, ebből utólag hivatalosan négyet elvettek. Két, ma már megszűnt vagy (egy)beolvadt ország is feltűnhet: Szovjetúnió és Kelet-Németország. Őket érdekességképpen vettem számításba. Exotikus országok képviselőiből sincs hiány, de úgy gondoltam, hogy napjaink sztárjai mellett említést érdemelnek a futballhagyományokkal nem kimondottan rendelkező nemzetek és képviselőik is, mint a Fülöp-szigetek (Phil Youghusband), Indonézia (Abdul Kadir), India (Sunil Chhetri) vagy Thaiföld (Kiatisuk Senamuang).

A listán négy olyan játékos is szerepel, akit az idei világbajnokságon is láthattunk, sőt mindannyian szereztek is gólt ezen a tornán. Lionel Messi pedig hamarosan a harmadik olyan játékos lehet, aki 100 fölé jut a válogatottban szerzett gólok tekintetében. Ez előtte csak az iráni Ali Daei és Cristiano Ronaldo számára adatott meg. Robert Lewandowski jelenleg Európa harmadik legeredményesebb gólszerzője Puskás Öcsi bácsi 84 gólja lassan lőtávon belül van. Az aktív játékosok közül még Edin Džeko, Alexis Sánchez és Sunil Chhetri tehet hozzá érdemben a válogatottsági- és gólterméséhez. Az andorrai legenda Ildefons Lima, védő létére 11 gólt szerzett eddig, de 43 évesen már lassan a karrierje végén jár. Gareth Bale tíz évvel fiatalabb, mint Lima, de máris szögre akasztotta a stoplist és ma már sokkal szívesebben golfozik. Válogattságban utolérhetik, de 41 gólja minden bizonnyal sokáig walesi rekord marad. Egyébként Ian Rush 28 gólos csúcsát döntötte meg.

Robbie Keane 68 válogatott góljából 23-at Eb-selejtezőn szerzett, de sem ’12-ben, sem ’16-ban nem talált a hálóba. Mondjuk 2002-es világbajnokságon a nyolcaddöntőig menetelő ír válogatottban azért négy meccsen csak berámolt három gólt. A listát böngészve szinte mindenhol az adott ország/nemzet legnagyobb játékosa az „uralkodó” a legevidensebbek mellett érdemes akár Dél-Koreára, Skóciára vagy Thailföldre gondolni, de például Carlos „Pescadito” Ruíz, Goran Pandev, Seydou Keita vagy Michael Mifsud tudású és formátumú játékost sem nevelt ki Guatemala, Macedónia, Mali és Málta sem.

A teljesség igénye nélkül pedig íme néhány olyan válogatott ahol nincs egyeduralom:

Adatok: 2023. március 30.