Manchester-derby, El Clásico és Derby della Madonnina kipipálva

Játékosok, akik pályára léptek a Manchesteri városi rangadón, az El Clásicón és a Derby della Madonninán is, azaz Beckham, Blanc, Ibrahimović és Robinho

Tudtad, hogy csak négy olyan játékos van, aki legalább egyszer pályára lépett a Manchester-derbin, az El Clásicón és a Derby della Madonninán? Nos, ők következnek. Fontos megjegyzés, hogy csak bajnoki meccseket vettük figyelembe.

David Beckham

Manchester United a Manchester City ellen:

Beckhamnek lehetett volna több Manchester-derbije is, de 1995-2003 között a City kétszer is kiesett a Premier League-ből, sőt a harmadosztályt is megjárta… Más szelek fújtak akkoriban még Manchester kék felében. Volt olyan bajnoki, amit Becks döntött el, természetesen szabadrúgásból, de talán az a legfontosabb, hogy bajnokin nem kapott ki a City-től.

Fotó: Planetfootball

Real Madrid a Barcelona ellen:

Csak a ’06-’07-es szezonban hagyta ki a barcelonai meccset (3-3 lett amúgy), az első El Clasicóját meg is nyerte, utána pedig igazi adok-kapok volt: három győzelem, három vereség és egy döntetlen a mérlege. A 4-2-es siker alkalmával két nagyszerű gólpasszal tűnt ki. Csak a szokásos!

Fotó: Getty Images

Milan az Inter ellen:

Kétszer is januárban az MLS szünetében érkezett a Serie A-ba, két derbin játszott „idegenben” az Inter ellen, nem sikerült nyernie a Fekete-kékek ellen.

Fotó: Dreamteamfc

Laurent Blanc

Barcelona a Real Madrid ellen:

Csak egy szezont töltött Barcelonában, egy El Clásico jutott neki, nem volt benne köszönet.

Fotó: Twitter

Inter a Milan ellen:

’91-’92-ben a Napoli színeiben is volt már Serie A-s tapasztalata, az Interes két éve alatt mind a négy Derbi della Madonninán szerepelt, volt ott egy 0-6-os zakó is…

Fotó: Sempreinter

Manchester United a Manchester City ellen:

Az első Vörös Ördögöknél töltött szezonjában nem volt a City a Premier League tagja, a másodikra már csak kiegészítő ember volt a francia, csak az idegenbeli – vereséggel végződő – meccsen lépett pályára, a hazai 1-1 során nem kapott lehetőséget.

Fotó: Caughtoffside

Zlatan Ibrahimović

Inter a Milan ellen:

Milan az Inter ellen – 1:

Milan az Inter ellen – 2:

Még a Juventus-os évei alatt a Derby d’Italia (Juve-Inter, Inter-Juve) hangulatába is volt módja beleszagolni, itt azonban a milánói derbiken van a legfőbb hangsúly. Főleg, hogy Milánó mindkét csapatában szerepelt – a Vörös-feketéknél kétszer is – sőt mindkét fél színeiben rúgott gólt a másiknak. 11 alkalommal szerepelt Derby della Madonnina mérkőzésen,  többet Milan játékosként (6 meccs 5 gól), de összességében az Inter gyakrabban nyert. Interes időszakát tekintve főleg: 5 meccsből 4 győzelem és 2 gól. Karrierje utolsó idényében (’22-‘23) csak négy Serie A meccsen lépett pályára, de városi derbi nem volt közte.

Barcelona a Real Madrid ellen:

Köztudomású, hogy Zlatan nem jött ki jól Pep Guardiolával, csak egy szezont húzott le a Barcelonában, egy El Clásicón kapott szerepet, azt a góljával el is döntötte.

Fotó: Pinterest

Manchester United a Manchester City ellen:

Nagy reményekkel érkezett Manchester vörös városrészébe és sérüléséig hozta is a megbízható formáját. Ekkoriban már egészen más helyzetben volt a City, mint a 2000-es évek elején és ezt bizonyítja az a két hazai meccs is, amin Zlatan pályára lépett a hangos kistesó ellen…

Fotó: NSO.hu

Robinho

Real Madrid a Barcelona ellen:

A Királyi gárdánál indult Robinho európai kalandja, három szezont húzott le Madridban, a lehetséges hatból az összesen szerepelt a Barcelona ellen, ami a bajnoki meccseket illeti. Nagyarányú vereségben (0-3) és győzelemben is (4-1) is volt része, összességében pozitív az El Clásico mérlege, de gólt nem szerzett a derbin.

Fotó: UOL

Manchester City a Manchester United ellen:

A világuralomra törő City egyik első bombasztikus vétele volt a brazil örök tehetség… De ekkoriban még javában a Vörös ördögök uralták a várost. A két szezonja közül csak az elsőben lépett pályára a Manchester United ellen, két vereség a mérleg és még gólt sem lőtt ezeken a City.

Fotó: BBC

Milan az Inter ellen:

Robinho jobban megtalálta a számításait az olasz élvonalban, mint Angliában. Négy idénye alatt öt milánói derbin lépett pályára, a ’10-’11-es idény dupla győzelmét nem sikerült megismételni, utána csak vereségek következtek az Inter ellen, utolsó szezonjában (‘13-’14) nem lépett pályára a Derby della Madonninák egyikén sem.

Fotó: Rediff