Góllövő kapusokról hallottunk már, kapuba kényszerült mezőnyjátékosokról ritkábban, de azért erre is akad jó néhány példa. Az ötletet a 2021-ről 2022-re tolódott Afrikai Nemzetek Kupája adta, ahol kétszer is előfordult, hogy mezőnyjátékos kellett beálljon a kapus helyett.
Összeállítottam egy 25+1-es listát, lesz szó válogatott esetről, nemzetközi kupameccsről (BL, BL selejtező, EL, UEFA-kupa, FA-kupa), angol, német és francia bajnokiról, török és olasz kupameccsről stb., nehezen megdönthető rekordról, de olvashattok egy esetről női fociból is. Igyekeztem több korszakból kiragadni pár érdekes esetet.
A krónikák szerint az első olyan eset, amikor mezőnyjátékos volt kénytelen a kapuba állni 1875. március 6-án történt egy Anglia-Skócia mérkőzésen, ugyanis a vonat melyben William Carr utazott késett, így a meccset Anglia tíz emberrel kezdte. A kapuba pedig – az egyébként csatár – Alexander Bonsor állt az első 15 percig és nem kapott gólt. A meccs egyébként a negyedik angol-skót nemzetközi meccs volt és 2-2 lett a vége. A követező angol válogatott (mezőny)játékos, aki megízlelhette a kapusok nem is olyan egyszerű sorsát az Jack Ball volt (balösszekötő), aki egy teljes félidőre volt kénytelen beállni, ugyanis Ted Hufton csuklója megsérült így nem folytathatta. A találkozót az írek nyerték 2-0-ra, úgy a „rendes”, mint a kényszerűségből beálló kapus is kapott egy-egy gólt. (1927. október 22.)
A leggyakoribb okai egy mezőnyjátékos kapuba állításának:
- amikor minden cserelehetőség kihasználása után történik sérülés vagy kiállítás
- amikor egy csapat elveszíti első számú hálóőrét (sérülés vagy piros lap ugyebár) majd ugyanez történik a csereként beállt kapussal is és nincs több bevethető hálóőr (a kispadon)
- amikor egyszerűen „elfogynak” a kapusok, eltiltás, sérülés vagy betegség miatt, ahogy az történt az Afrikai Nemzetek Kupáján a Comore-szigetek csapatával
Következzen a lista ABC sorrendben, majd lentebb időrendben is megtalálható lesz a kiválasztott 26 mezőnyjátékos 28 esete (Phil Jagielka és Niall Quinn kétszer is szerepel).
Chaker Alhadhur – 2022. január 24. – Afrikai Nemzetek Kupája, nyolcaddöntő – Az első számú kapus sérülés, a másik kettő Covid miatt esett ki, így a balbekk állt be kapuba és hősies védéseinek köszönhetően „csak” 2-1-re nyert Kamerun a nyolcaddöntőben. Ki állt volna be, ha ő is lesérül vagy a kiállítás sorsára jut?

Daniel Alves – 2018. március 21. – Francia kupa, nyolcaddöntő – Dani Alves 30 másodpercet töltött a pályán kapusként, mivel Kevin Trapp pirosat kapott. Talán a legrövidebb „kapuspályafutás” egy mezőnyjátékostól, gólt nem kapott maradt a 4-1 a PSG-nek.

Serge Aurier – 2022. január 16. – Afrikai Nemzetek Kupája, csoportkör – Badra Sangaré nagyon buta mozdulattal, szinte nyakát törve, ejtette ki a kezéből a labdát, amiből még gól is született, sőt bele is sérült a furcsa mozdulatba… mindez a 93. percben. Sérülésekor mind az öt cserét végrehajtotta már Elefántcsontpart, így improvizálni kellett és Serge Aurier állt be a kapuba, maratoni hosszabbítás következett, közel 7 percig állta is a sarat Aurier, gólt már nem kapott, maradt a 2-2.

Mame Biram Diouf – 2021. december 1. – Török kupa, 4. forduló – kiállították a kapust és a szenegáli csatár kénytelen volt beállni helyette. A kilencvenedik percig védte a kaput, majd a hosszabbításra érkezett a cserekapus, akit viszont szintén kiállítottak, így Diouf ismét kesztyűt húzott. Következett a büntetőpárbaj: előbb belőtte a saját tizenegyesét majd szinte az összesnél jól érezte az irányt, igaz védenie nem sikerült, de szerencséjére az ellenféltől ketten hibáztak (mellé és kapufa). 5-4-re nyerte a büntetőrúgásokat a Hatayspor.

Rio Ferdinand – 2008. március 9. – FA-kupa, negyeddöntő – Edwin van der Sar lesérült, a szünetben Tomasz Kuszczak váltotta, aki pirosat kapott, jött Rio Ferdinand és a büntető, de nem tudott hárítani… Sulley Muntari 78. percben szerzett büntetőjével továbbjutott a Pompey.

Mia Hamm – 1995. június 8. – Női vb, csoportkör – a 88. percben az amcsi kapus a tizenhatoson kívül kezezett, kiállították és minden idők egyik legjobb női játékosa (akkor még fiatal tehetség) Mia Hamm lett a kapus. Minimális rendes játékidő és nyolc perc hosszabbítás következett, Hamm bemutatott két védést, de az eredmény nem változott, maradt a beállásakor is fennálló 2-0.

Phil Jagielka – 2004. december 4. – Championship, 22. forduló – Jagielka előbb a másodosztályban mutatta be tudását a ketrec előtt. A Millwall ellen Paddy Kenny pirosat kapott és a teljes második félidőre az angol védő volt kénytelen beállni. A balhétól kicsit sem mentes meccsen ugyan az 58. percben gól kapott Jagielka, de végül 1-2-re a Pengék nyertek. Nem rossz kezdésnek.

Phil Jagielka – 2006. december 30. – Premier League, 21. forduló – ugyanaz a Patrick Kenny jutott a kiállítottak sorsára, így az egyébként edzéseken gyakran kapuba álló középső védő lett a kesztyűs ember és a gyakorlottsága valamint a rutinja is kellett, mert nagyszerű védést mutatott be Robin van Persie lövésénél. Maradt az 1-0 a Sheffield United javára.

Vinnie Jones – 1995. október 21. – Premier League, 10. forduló – sokan hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Vinnie Jones színészi pályája előtt egész ügyes focista is volt és kellően vadállat is… Nem mellékesen a kapuban is megmutatta magát, lelkesedésére, odaadására itt sem volt panasz, de nem bírt még ő sem a Newcastle támadóival. A kapus kiállítása és a már felhasznált cserék miatt került Jones a kapuba, három kapott góllal megúszta, de 6-1-re a Toon nyert.

Harry Kane – 2014. október 23. – Európa Liga, csoportkör – minden érdemi kérdés eldőlt (5-0 a Spursnek), amikor a 87. percben kiállították Llorist és Kane foglalta el a helyét a kapuban. A szabálytalanságért megítélt szabadrúgást Kane csúnyán benézte, de mivel meglőtte a maga mesterhármasát és simán nyertek (5-1) nem kimondottan volt amin bosszankodnia.

Jan Koller – 2002. november 9. – Bundesliga, 12. forduló – a cseh óriás 24 perc alatt nem kapott gólt pedig a Bayern támadósorában Giovane Élber, Roque Santa Cruz szerepelt, de említhető Michael Ballack neve is. Koller Lehmann kiállítása után lett kapus és a Kicker a hét kapusának is megválasztotta. Mezőnyben lőtt egy gólt, nem kapott egy találatot sem, nem rajta múlott a Dortmund 2-1-es veresége.

Felipe Melo – 2012. november 24. – SüperLig, 13. forduló – Fernando Muslera kiállítása után Felipe Melo büntetőt védett a hosszabbításban, így megtartva az 1-0-s vezetést és győzelmet. Nem semmi!

Bobby Moore – 1972. január 26. – League Cup, elődöntő, második újrajátszás – Bobby Ferguson kapus sérülése okán a vb-győztes csapatkapitány Bobby Moore állt a vasak közé, kivédte a Mike Bernard büntetőjét, de szerencsétlenségére a kipattanót már belőtte Bernard. Moore a meccs után így nyilatkozott: „Nem szeretném ezt még egyszer átélni. Soha életemben nem éreztem magam ennyire rosszul, mint amikor a labda visszapattant a fejem fölött. Maradok sepregetőnek, a védést pedig valaki másra bízom.”

Cosmin Moţi – 2014. augusztus 27. – Bajnokok Ligája, play-off visszavágó – ez az az eset, amit álmodni sem lehetett volna szebben… 1 – román hőstett egy román csapat ellen, 2 – Moți köztudottan Dinamós, amely ugyebár a Steaua ősi ellensége, 3 – két büntetőt is megfogott. A visszavágó is a hazai csapat 1-0-s győzelmével ért véget, jöhetett a hosszabbítás, ahol a 119. percben a bulgárok kapusa pirosat kapott. Jött tehát Moți és előbb belőtte a saját büntetőjét, majd megfogott kettőt, így BL csoportkörbe juttatva a Ludogoretset. Tudtok jobbat?

John O’Shea – 2007. február 4. – Premier League, 26. forduló – Edwin van der Sarnak eltörött az orra, ráadásul a három cserelehetőségét már kihasználta a Manchester United, köztük volt John O’Shea is, aki így az utolsó öt percre beállt, megvédte a kapuját a góltól. Maradt a meggyőző 0-4-es United siker.

Rodrigo Palacio – 2012. december 18. – Coppa Italia, nyolcaddöntő – Luca Castellazzi kapus lesérült, ugyanakkor az Inter mindhárom cseréjét kihasználta már, így egy mezőnyjátékos volt kénytelen beállni. Palacio 16 perc alatt két nagy védést is bemutatott, így hozzásegítve az Intert a 2-0-ás sikerhez.

Pelé – 1964. január 19. – Campeonato Brasileiro, Séria A (bármilyen hihetetlen a név alapján, de ez a kupasorozat), elődöntő visszavágó – a piros lapos Gilmart kellett helyettesítse Pelé a 86. perctől. Előbb azért egy mesterhármassal segítette a Santost a Grêmio ellen, majd amikor a helyzet úgy hozta a kapuban is helytállt, nem kapott gólt, 4-3-ra nyert a Santos és döntőbe jutott. A krónikák szerint Pelé legalább négyszer szerepelt kapusként a Santosban.

Mladen Petrić – 2006. november 23. – UEFA-kupa, csoportkör – csak a szokásos: a kapust kiállítják, cserelehetőség már nincs, jön a horvát Petrić és a 90+3. percben megfog (!) egy büntetőt, maradt a 2-2 a Basel-Nancy meccsen.

Niall Quinn – 1991. április 20. – Football League First Division, 36. forduló – az ír csatár a Premier League elődjében szerepelt először kapusként. Előbb 1-0-s vezetéshez segítette a City-t, majd a kapus kiállítása miatt kivédte a megítélt büntetőt. Ugyan a 89. percben kapott egy gólt, de így is nyert a City 2-1-re.

Niall Quinn – 1999. március 9. – Championship, 36. forduló – itt is meglőtte a maga gólját és csak ezután állt be a kapuba Thomas Sörensen sérülését követően. 15 percen át állta a sarat a Bradford támadások ellen. Nyertek és nem is kapott gólt.

Lucas Radebe – 1996. április 17. – Premier League, 30. forduló – a 17. percben a kapus piros lapja után áll be (a Leeds egyszerűen nem nevezett cserekapust) és nagyszerűen szerepelt, csak egyszer tudtak túljárni az eszén, Roy Keane a 72. percben szerzett győztes gólt. Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy Radebe a Leeds színeiben kapusként szerepelt az angol bajnokságban, ugyanis a Middlesbrough ellen is megmutatta képességeit egy hónappal korábban (március 30.). Itt a második félidőt játszotta végig, talán még a negyedik percben lőtt Graham Kavanagh büntetőt is megfogta volna, ha akkor már ő áll a kapuban, így maradt az 1-0 a Boronak. De legalább a Törzsfőnök (Chief) becenévre hallgató dél-afrikai védő nem kapott gólt. Micsoda arc!

John Radford – 1972. április 15. – FA-kupa, elődöntő – a 68. percben vette fel a kesztyűt a sérült Bob Wilson helyett, 1-1 maradt és nem kapott gólt. A visszavágón gólt lőtt immár csatárként és juttatta döntőbe az Arsenalt.

Mamadou Sakho – 2013. május 26. – Ligue 1., 38. forduló – Alphonse Aréolát a karrierje utolsó meccsét játszó Ronan Le Crom váltotta a 60. percben. Ő viszont közel 20 perc játékidő után pirosat kapott. Érkezett csereként Sakho de nem tudta kivédeni a megítélt büntetőt. Több gólt már nem kapott és eleve nyert a PSG 1-3-ra.

Robbie Savage – 2010. március 10. – Championship, 31. forduló – Stephen Bywater kezdett a Derby kapujában, majd a sérülése miatt érkezett helyette Saul Deeney, akit meg kiállítottak. Emígy lett Savage a kapus. A büntetőt ugyan kihagyta a Reading de azért a második félidőben kapott két gólt a középpályásból kapussá avanzsáló Savage.

Michael Tarnat – 1999. szeptember 18. – Bundesliga, 5. forduló – Oliver Kahn ütközött Samuel Kuffourral, így Bernd Dreher állt be a kispadról, viszont ő két (!) perc után térdficam miatt harcképtelenné vált. Több és jobb opció hiányában Michael Tarnat állt be a kapuba. Gólt nem kapott, a Bajorok pedig 2-1-re nyertek.

John Terry – 2006. október 14. – Premier League, 8. forduló – Peter Čech után Carlo Cudicini is lesérült a meccs utolsó perceiben. John Terry pedig sikeresen megtartotta az 1-0-s vezetést, ami győzelmet ért.

Kyle Walker – 2019. november 6. – Bajnokok Ligája, csoportkör – Ederson lesérült, őt a szünetben Claudio Bravo váltotta. A chilei portást a 81. percben kiállították. Kyle Walker a padról beállva védte – picit nehézkesen – a piros lap miatt megítélt szabadrúgást, de egyébként magabiztosan hozta le a 9 percet, nem kapott gólt.

David Webb – 1971. december 27. – Football League First Division, 23. forduló – volt eset már korábban a bajnokságban, hogy a Chelsea első számú kapusa lesérült (Coventry ellen) és a helyette beálló védő, David Webb, olyan jól védett, hogy ő kezdett a következő fordulóban. Ehhez persze kellett az is, hogy Bonetti mellett a többi bevethető kapus is sérüléssel bajlódott (John Phillips) vagy éppen dugóban ragadt (Steve Sherwood). Webben semmi sem múlott, hiszen végigvédte a meccset és gólt sem kapott, 2-0-ra nyert a Chelsea.

Listára fel nem került egykori sztárok, akik szintén álltak a ketrec előtt ilyen-olyan sikerrel: Gerd Müller egy Hamburg elleni bajnokin (1965. október 20.) rövid ideig váltotta a kapuban az éppen ápolásra szoruló Sepp Maiert. A német gólgép addigra már lőtt egy gólt és végül a Bayern 4-0-ra nyert.
Glenn Hoddle: az egykori Spurs legenda és angol szövetségi kapitány minden sorozatot figyelembe véve 490 meccset húzott le a Tottenham csapatában de kevesen tudják, hogy ebből három találkozót (közte bajnoki és FA-kupa meccs) kapusként abszolvált, sőt egyiken sem kapott gólt (!).
Végezetül, érdekességképp, két olyan találkozó, ahol egy meccsen két mezőnyjátékos is kénytelen volt kapuba állni. A ’81-’82-es szezon utolsó bajnoki meccsére a Bordeaux az eredendően középpályás (és későbbi Európa-bajnok) Alain Giresse-el állt ki a Nantes ellen. Mindezt a liga elleni tiltakozásképp, ugyanis kapusukat (Dragan Pantelićet) egyéves eltiltással sújtották… Giresse egyébként nem kapusként lett nevezve és így a kezeit nem használhatta (!) 60 perc alatt öt gólt kapott majd beállt helyette a szintén középpályás Marius Trésor.
A kapus Martin Thomas sérülése miatt előbb Chris Hedworth (középső védő) majd utóbbi sérülése miatt az 59-szeres angol válogatott Peter Beardsleynek is kapuba kellett állnia, nem sok köszönet volt benne, mert a West Ham 8-1-re elkalapálta a Newcastle-t (’85-’86-os idény). Alvin Martin mindkét „jövevényt” felköszöntötte egy-egy találattal, de a „rendes” kapusnak is betalált.
A RF listája időrendben:
