A meccs/gól mutatókat mindig is különös figyelemmel követtem, legyen az klubfoci (Bajnokok Ligája és egyéb kedvenceim szereplése) vagy válogatott (ismételten a kedvenceim és a (leg)nagyobb tornák). Nem mondhatom, hogy az inspirációt egy 2020-as Képes Sportban olvasott cikk jelentette, de tény, hogy adott egy löketet, hogy előkaparjak pár régebbi statisztikát és kicsit felturbózva, szöveggel lássam el a száraz számadatokat.

A KS a világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon is gólt szerző játékosok élmezőnyét vette górcső alá, én viszont picit továbbgondoltam ezt a felvetést és az összes kontinentális tornát valamint a Konföderációs kupát és a Nemzetek Ligáját is bevettem a képbe. Továbbá két másik szempontot is előtérbe helyeztem: a listámon csak az szerepel, aki szerzett világbajnoki gólt, hiszen mégiscsak ez a legrangosabb válogatottak közötti turné, valamint fontos kitét volt még a minimum 50 válogatottban szerzett találat.
Több nagy név is a „keretszűkítés” áldozatául esett, a teljesség igénye nélkül, íme pár hiányzó:

- – világbajnoki gól(ok) hiánya: itt találjuk máris az egykori világrekordert, a válogatottban 109 gólt szerző iránit Ali Daeit – 5 vb meccs/0 gól és több, a gólokat tekintve, nemzeti csúcstartót, akiknek nem sikerült vb-n gólt szerezni, mint például a dél-koreai Cha Bum-Kun 3/0, az egyiptomi Hossam Hassan 3/0, az emirátusokbeli Adnan Al Talyani 3/0, az iráni Karim Bagheri 3/0, a trinidad-tobagói Stern John 3/0, a szaúdi Majed Abdullah 2/0, az iraki Hussein Saeed 1/0, a hondurasi Carlos Pavón 1/0 valamint a svéd válogatott Zlatan Ibrahimović is 5/0, stb.

– 50 válogatott gól alatt – Bobby Charlton 49 gól, Lukas Podolski 49, Gary Lineker (vb gólkirály ’86-ban) 48, Zico 48, Andriy Shevchenko 48, Jürgen Klinsmann 47, Rudi Völler 47, Pauleta 47, Jared Borgetti 46, Davor Šuker (vb gólkirály ’98-ban) 46, Karl-Heinz Rummenigge 45, Grzegorz Lato 45, Raúl 44, Michel Platini 41 és még sokan mások.
Nem célom a listán szereplő összes játékosról szót ejteni, sokkal inkább ajánlom figyelmetekbe a táblázatokat.

A listát pásztázva, nagyon kilóg a sorból az iraki Ahmed Radhi Amaiesh, aki az egy szem világbajnoki góljával na meg válogatottban szerzett 62 találatával „beelőzött” sok fenti csillagot. ’86-ban Belgium ellen lőtt gólja máig az egyetlen iraki vb-gól. Ugyancsak egy találata van a Boszporusz Bikája becenéven elhíresült Hakan Sükürnek is, igaz, micsoda gól volt: a világbajnokságok történetének leggyorsabb gólja: Dél-Korea ellen, a kisdöntőben már a tizenegyedik (!) másodpercben betalált.

A magyar futball dicső múltját hűen tükrözi, hogy három magyar játékos is rajta van a listán Puskás Ferenc (Öcsi), Kocsis Sándor (Kocka) és Tichy Lajos (A nemzet bombázója) személyében. Mindannyian csak világbajnokságon voltak eredményesek. Igaz, utóbbi aktív tagja volt a ’64-es Eb-n bronzérmes magyar válogatottnak is, de gólt nem szerzett a tornán. Kocsis 11 találatos (közte egy tripla és egy mesternégyes) ’54-es világbajnoksága mai szemmel elképesztően nagy dolog, természetesen ezzel magyar rekorder.

A statisztika szempontjából nagyon jól mutat, ha egy játékos a saját regionális bajnokságán kívül, más kontinentális eseményen is képes megzörgetni a hálót. Nézzük azokat, akik elég sok nemzetközi tornán lőttek gólt már így is, de mégsem mindegyiken, amelyen volt módjuk szerepelni. Hwang Sun Hong például kerettag volt a 2002-es Arany-kupán, ahol Dél-Korea meghívásos alapon szerepelt, igaz nem talált a hálóba. Ugyanígy járt Shinji Okazaki a ’19-es Copa Américán Japánnal. Tim Cahill is szépíthetett volna a nemzetközi gólrekordján, ha a világbajnokság, Óceániai Nemzetek Kupája és Ázsia-kupa után a Könföderációs kupán is betalált volna, de utóbbin nem adatott meg számára a dicsőség bár pályára lépett a ’05-ös és a ’17-es kontinensbajnokok kupáján is. Robbie Keane helyzete is említésre méltó, ugyanis ahhoz képest, hogy az Eb kvalifikációban 44 meccsen 23 gólt szerzett, végül sem ’12-ben, sem ’16-ban nem talált a hálóba. Mondjuk ’02-es világbajnokságon a nyolcaddöntőig menetelő ír válogatottban azért négy meccsen csak berámolt három gólt.
Wayne Rooney és Jan Koller is nagyon gólerős játékosok voltak Anglia, illetve Csehország színeiben, de az kijelenthető, hogy sokkal inkább a selejtezőkben voltak igazán elemükben. Lehet károgni egyetlen világbajnoki góljukon, de a selejtezőkben legalább kitettek magukért.
Említsünk meg pár olyan futballistát, aki saját regionális bajnokságának a gólrekordere. Ide sorolható tehát az amerikaiak egykori üdvöskéje Landon Donovan, aki öt vb gólja mellett 18 találattal az Arany-kupa történetének legtöbb gólját szerezte, tegyük hozzá halkan, hogy hat Gold Cup-on vett részt, szóval 34 meccs alatt rugdosta össze a rekordot jelentő 18 gólt. Samuel Eto’o is élő legenda hazájában, esetében is 18 a bűvös szám. Neki mondjuk, szintén hat torna alatt, 29 ANK-án lejátszott találkozó is elég volt a rekordszámú gólhoz. Eto’o-nak csak egy Konföderációs Kupáján szerzett találata van, de az annyiban mindenképp különlegesre sikeredett, hogy győztes találat volt Brazília ellen (2003-ban). Ahhoz képest, hogy Miroslav Klose a vb-k történetének rekordere a maga 16 góljával, az Eb-ken nem sikerült ilyen jól termelnie.

Az uruguayi csatárpáros Edinson Cavani és Luis Suárez kellőképp hasonló gólmutatóval bír – utóbbi azért valamivel gólerősebb – ami a nemzetközi tornákat illeti. Az mondjuk meglepő, hogy Uruguay világbajnoki gólrekordere nem közülük kerül ki (de nem is Diego Forlán), hanem Óscar Míguez. A Copa América uruguayi gólcsúcsa (Severino Varela – 15) pedig majdhogynem elérhetetlen számukra.
Az amerikai kontinensen maradva sok mai napig is aktív játékost találunk, akik jó eséllyel növelik még a góljaik számát regionális vagy kontinentális tornákon. Lionel Messi 13 vb-n szerzett gólja és 13 Copa América találata (számukra) végre eredménnyel is párosult, sok elbukott döntő után mindkét nagy tornát behúzták az argentínok. Messi országos cimborája, Neymar is becsülettel termeli a gólokat a brazil válogatottban (beérte Pelét), csak épp a nagyobb sikerek maradnak el. A vb-n rendre idejekorán kiesnek, a ’19-es CA diadalból pedig sérülés miatt maradt le, ’21-ben pedig a döntőben vereséget szenvedtek legfőbb ellenfelüktől…

Javier „Chicharito” Hernández sok éven át Mexikó elsőszámú gólfelelőse volt, amit a nemzetközi tornákon is rendre ügyesen bizonyított, viszont ’19 óta nem volt válogatott. Nem lehet elmenni szó nélkül Romário mellett sem. Balhéban, buliban és a pályán is mindig lehetett számítani rá, megbízhatóan lődözte a gólokat az összes olyan nemzetközi megmérettetésen ahol volt módja pályára lépni. A ’98-as Arany-kupán is szerzett három gólt, amikor Brazília meghívott vendégként szerepelt, de érthető, hogy vb, CA és KK góljai nagyobbat szóltak.

Az öreg kontinens nagy gólvágói közül is említésre kerül pár: Romelu Lukaku az első ízben megrendezett (’18-’19) Nemzetek Ligájában is belekezdett és négy góljával az élmezőnyben végzett, míg a ’20-’21-es kiírásban 6 gólt szerzett. A ’22-es vb-n nem talált be, de egyébként 5 vb- és 6 Eb-gólja van. Thierry Henry és David Villa góltermése világbajnokságra, Európa-bajnokságra és Konföderációs kupára esett. Henry csak az Eb-ken lőtt gólokban előzi meg Villát. A spanyol (asztúriai) gólrekorder hárommal több világbajnoki gólt és kettővel több KK-gólt szerzett, mint a francia. Robert Lewandowski ötödik világbajnoki meccsén meglőtte első gólját, amit majd még egy követett. A ’18-as eseményen nem talált kapuba. 78 válogatott góljából csak 10 esett nagy tornára. Harry Kane megdöntötte Wayne Rooney angol válogatottsági gólrekordját, már 8 vb-gólnál tart, igaz az Eb-n szerzett gólokban még Roo vezet.

A súlyozott lista alapján hajszállal ugyan, de Cristiano Ronaldo vezet a brazil Ronaldo előtt, köszönhetően – többek között – a Nemzetek Ligájában szerzett góloknak. A számításba vett nagy tornákon szerzett gólokban éppen csak megelőzi minden idők legnagyszerűbb kilencesét (31-29, súlyozva: 247-243). CR7 öt vb-n 8 gólt szerzett, R9 hármon 15-öt (és kétszeres világbajnok), saját kontinensükön mindketten bajnokok, C. Ronaldo öt Eb-n 14 gólt jegyzett (és Eb-címet ünnepelhetett ’16-ban), míg Ronaldo három CA-n 13 meccsen 10-szer talált be és ’97 után ’99-ben is bajnok lett. A Konföderációs kupán szerzett gólokban is a brazil vezet: 4-2, sőt ’97-ben itt is bajnokká avatták.

A súlyozott listán harmadik helyezett Gabriel Omar Batistuta válogatottban lőtt góljainak (54) több, mint a felét (27) nagy tornákon szerezte, így nem meglepő ez az előkelő helyezés. A tíz vb-gól, tizenhárom Copa América gól valamint négy KK gól 222 pontot ért a számításaim szerint.