Egy percig sem volt kérdés, hogy unokaöcsémet is bevezetem a futball bűvös világába, így amint lehetőség adódott azonnal rúgtam neki a labdát, meséltem a kedvenceimről, vittem meccsekre stb. A napokban múlt 13 éves és mivel központi kérdés közöttünk a foci, így gondoltam, hogy mindazt, amit amúgy is érintünk szóban, azt a blogon is örökítsük meg. Nem akartam hosszadalmas okfejtésekkel és leírásokkal terhelni – mindannyian ismerjük a kötelező sulis fogalmazások, meg vakációs beszámolók súlyát – így csak két kategóriában raboltam idejét és szakmai rátermettségét: meglátása szerint kikre lesz érdemes figyelni a vb-re kijutott csapatok játékosai közül (1) és az adott csapatok meddig jutnak a közelgő megmérettetésen (2). Elő is készítettem a táblázatot, neki csak egy-egy nevet kellett beírnia és az ágrajzot végigkövetve megtippelni, hogy adott esetben milyen lehet a vb kimenetele.
András unokaöcsém egyébként a negyedik vendég itt a Rioting Football blogon, igaz ez most egy koprodukció: ő jött a nevekkel és a sorrenddel, én pedig minimális magyarázatot vagy körítést adok az ötletnek az alapján, amit átbeszéltünk.


Természetesen ez egy tipp(játék), bízunk benne hogy minden olyan játékos, akit András figyelemre méltónak vélt azt ténylegesen kiviszik a vb-re, majd ott meg is csillogtatják tudásukat vagy éppen mutatnak valami maradandót. Ami a végső sorrendet illeti, itt azért jóval nagyobb a szerencsefaktor, de lefuttatta a saját vb-jét és erre a döntésre jutott.

Pár szóban tehát a választásairól: összességében olyan fiatal, feltörekvő játékosokat nevezett meg, akik számára ténylegesen jó ugródeszka lehet ez a vb, mint pl. Tyrell Malacia, Eduardo Camavinga, Gavi, Charles De Ketelaere vagy éppen Rafael Leão. Vannak tapasztaltabb játékosok is a megnevezettek között pl. a mexikói „Machín” Álvarez, aki már ’18-ban is ott volt a vb-n és több, mint 50-szeres válogatott, ugyanakkor nem a torna legjobb fiatal játékosa címre hajtó egyéneket keressük, hanem, azokat, akikre érdemes lesz figyelni. Ugyanitt említi, a szerb gólvágót Aleksandar Mitrovićot, kiváncsian várjuk, hogy góljai mire lesznek elegendők Brazília, Svájc és Kamerun ellen a csoportban. Bevallom, van számomra pár ismeretlen név, így biztos, hogy én is komolyabban figyelem majd Brennan Johnson (21 éves, Nottingham Forest), Jewison Benette (18, Sunderland), Takefusa Kubo (21, Real Sociedad) vagy éppen Kim Min-Jae (25, Napoli) játékát. Ugyanakkor például Julián Álvarez, Jamal Musiala, Jude Bellingham és Vinícius Jr. eddigi klubbéli illetve válogatott ténykedése feljogosítja őket az „akire érdemes figyelni” címkére.



A fenti autentikus ágrajzot ki-ki maga tüzetesen átnézheti és elmélkedhet a jobbnál jobb párharcokon. András az eredmények megtippelésére már nem vállalkozott, én pedig már csak pár gondolatot fűzök hozzá: sokan megmosolyoghatják azt a megjósolt utat, hogy Anglia a döntőig menetel(het), de nagy zakó a magyaroktól ide, vagy (nagyon) gyenge NL teljesítmény oda, a keret erős, évek óta együtt van a csapat gerince, a forma pedig könnyen lehet a vb-re élesítve. Unokaöcsém nem vizionált egetverő meglepetést a csoportkörben, a nyolcaddöntőben azonban például búcsúzik Belgium és Uruguay is, őket követi majd a negyeddöntőben Németország, Franciaország és Portugália. A végső négyes így sem lesz gyenge, hiszen tartogat egy klasszikus párharcot: Brazília–Argentína és egy európai rangadót: Anglia–Spanyolország. Ti milyen végkifejletre számítotok a világbajnokságon?