Számomra a ’94-es világbajnokság volt az első olyan nemzetközi turné, amit teljes hosszában és széltében (végig)követtem. Kedvenc csapataim is ebben az időszakban köszöntek be: Mexikó – Jorge Campos és, számomra, csodálatos dresszei, Brazília – Romário pimasz stílusa és az a bizonyos gólöröm Bebetóval és Mazinhóval. Nagyon megmaradt Diego Maradona mámoros gólöröme, ahogy Finidi George pisilő kutyát imitáló előadása vagy éppen Rashidi Yekini „hálószaggató” fohásza is, persze a Roberto Baggio varázslat de a kihagyott büntető is… Lehetne még sorolni az emlékezetes ’94-es eseményeket, de maradjunk annyiban, hogy Argentína, Nigéria és Olaszország sem vált a legnagyobb kedvenceim közé, viszont 1996-ban „megérkezett” a Gazza vezette Anglia, így lett teljes a „Szentháromság”.

Jóval az internet térhódítása előtt, nem volt módomban a ’94-es selejzetőket követni, mondjuk ebben a korom is megakadályozott, mert követni követtem a vb-t de sokkal inkább a gyermeki öröm, a lelkesedés vezényelt és a fenti arcok, mint a „szakmai szem”. A megjelenő újságoknak és magazinoknak köszönhetően – net még mindig nem játszott – a ’98-as vb selejtezőiről már komoly emlékeim és statisztikáim vannak. Emígyen ezt a kis bejegyzést a franciaországi seregszemle hazai gókirályaival indítom. A történelmi hűség kedvéért a táblázat a kezdetektől tartalmazza a gólkirályokat (már ahol, ugyebár).

Megannyi ismerős arc és jól csengő név található mindhárom kedvencem esetében, érthető módon leginkább csatárok és kreatív középpályások. Steven Gerrard – egyedülálló módon – négy selejtezőciklusban is lőtt gólt 2002-2014 között, igaz rendre volt nála eredményesebb angol játékos.
A Franciországba vezető úton Anglia házi gólkirálya Alan Shearer volt, kora egyik legnagyobb gólvágója, nem mellékesen a ’96-os Eb gólkirálya is, szóval nem meglepetés, hogy a vb selejtezők során is magára vállalta a gólgép szerepét. Carlos Hermosillo házi gólkirályságán minden bizonnyal sokat segített, hogy egy dupla mellett, mesterhármast is tudott szerezni, igaz egyéni rekordja egy nagyszerű (mester)négyes a ’94-es selejtezőkben.

Alan Shearer és Wayne Rooney aktiválása között (persze volt átfedés is) Michael Owen volt az ügyeletes angol gólvágó, amit többek között a 2002-es vb selejtezőiben is bizonyított. Sajnos őt is sérülések hátráltatták, de nincs oka szégyenkezni. Ronaldo sérülése miatt Romário és Rivaldo lépett elő brazil színekben és lettek karöltve 8-8 góllal házi gólkirályok, egy találattal elmaradva Hernán Crespo és Agustín Delgado mögött. Mexikó színeiben Cuauhtémoc Blanco volt a fővezér 9 góljával, köztük egy sorsdöntő duplával Honduras ellen. Brassóban az Eurosporton követtem azt a meccset!

Külön érdekesség, hogy Ronaldo csak egyetlen kvalifikációs sorozatban szerepelt, a ’94-es tornára épp csak, hogy kivitték, ’98-ban, az akkori szabályoknak megfelelően automatikusan kijutott az előző világbajnokság győztese, a Dél-Koreában és Japánban rendezett selejtezőket brutális sérülései miatt volt kénytelen kihagyni, így csak a 2006-os eseményt megelőző kvalifikációban vállalt főszerepet, ahol 10 góljával házi gólkirály is lett. A vb-n magán is berámolt még három gólt, a Ghána ellen szerzett találatával egy időre megdöntötte a vb gólcsúcsot is. A 2006-os selejtezősorozat azért is érdekes, mert Jared Borgetti lett a sorozat összesített gólkirálya a maga 14 találatával. Hatalmas gólvágó volt, a 2002-ben az olaszok ellen szerzett gólját azóta is emlegetheti a nagyszerű Gigi Buffon. Maradva a ’06-os selejtezőknél, itt Frank Lampard volt a legeredményesebb angol öt góllal. Lampard egyébként három vb kvalifikációs sorozatban is eredményes volt (’06, ’10, ‘14).

A 2010-es és 2014-es selejtezősorozat során Rooney volt az angolok gólzsákja, előtte egy angol sem tudott kétszer házi gólkirály lenni, 9 és 7 gólja is kimagaslik az angol mezőnyből. Luís Fabiano szintén 9 gólt szerzett a ’10-es selejtezőkben. Ronaldo után sok középcsatárnak volt nagy a 9-es mez (Vágner Love, Fred, Alexandre Pato, Diego Tardelli), Fabiano azért kitett magáért és a 2009-es Könföderációs kupán is gólkirály lett. ’14-ben házigazdaként várták a brazilok a világ legjobbjait, így nem vettek részt a selejtezőkben. Mexikó esetében a ’10-es kvalifikáció különös helyzetet teremtett ugyanis a három körös selejtezősorozatban hatos (!) holtverseny alakult ki 3-3 góllal: Pável Pardo, Jared Borgetti, Fernado Arce, Carlos Vela, Cuauhtémoc Blanco, Andrés Guardado. Igaz, csak az utóbbi három játékos kapott behívót a vb-re utazó 23-as keretbe. Úton a 2014-es vb felé az utóbbi évek legnyögvenyelősebb selejtezősorozatát „produkálták” az azték utódok. Csak pótselejzetőn jutottak ki a brazíliai seregszemlére, de Oribe „El hermoso” Peralta (majdnem) egymaga (öt gólt lőtt – dupla, majd tripa) kilőtte őket. A hagyományos két körben szintén gurított öt gólt, szóval végül tízzel zárta a sorozatot.

A 2018-as vb selejtezők során mindhárom ország képviseletében olyan góllövők vitték a prímet (Harry Kane, Gabriel Jesus és Hirving „Chucky” Lozano), akik minden bizonnyal az elkövetkező néhány ciklusban még tesznek be pár gólt a közösbe. Brazília már 2020 októberében megkezdte a marathoni vb-selejtezősorozatot Neymar lett a legeredményesebb brazil a maga 8 góljával. Eredetileg tervezték pótolni a Brazília-Argentína meccset, de végül nem játszották le. Kérdés, hogy ott szerzett volna-e gólt… Sosem tudjuk meg. Ahogy fentebb is említettem, lesznek páran, akiket még több selejtezős ciklus alatt, jó eséllyel, látunk majd a gólszerzők között. Nos Harry Kane ebben a sorozatban 12 gólt rámolt be és így már összesen 17 gólnár tart, amivel rekorder, épp Rooneyt előzte meg. Ami Mexikót illeti: nem úgy termelt a támadószekció („Chucky” Lozano, Rogelio Funes Mori, Tecatito Corona vagy El lobo Jiménez) ahogy az várható lett volna, hiszen utóbbi csupán három góllal megnyerte a mexikói háziversenyt. Fontos kiemelni, hogy ’26-ban Mexikó házigazda lesz (harmadik alkalommal, igaz ezúttal Kanadával és USA-val közösen), tehát tőlük legközelebb selejtezős gólszerzőt csak a ’30-as világbajnoki kvalifikáció során láthatunk.

Íme a legeredményesebb angol, brazil és mexikói játékosok a ’22-es világbajnoki selejtezőben:
