Mi lenne ha összeeresztenénk a világ tizenegy legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosát, a kedvenc válogatottjaim legtöbbszörös válogatott focistáival? Fontos megjegyzés: ha több azonos poszton játszó van, akkor a több meccsel rendelkező lesz a kiválasztott (bocsánat Buffon és Casillas…) és persze az élbolyban szereplő mexikóiak (Claudio Suárez és Andrés Guardado) kiesésével is felszabadul két hely. A csapatokat a legfrissebb FIFA által közzétett nemzetközi válogatott meccshalmozók listája alapján alakítottam ki (2019. augusztusa). Az alábbi világválogatott sem lenne éppen olyan rossz, van pár jól csengő név.
A fentiek alapján a listából tehát kihúzhatjuk az összes kapust a szaúdi Mohamed Al-Deayean kívül,az ő 178 mérkőzésével ugyanis nem vetekedik senki. Minden bizonnyal, ha az olaszok kijutottak volna a 2018-as VB-re, akkor a csapat az utánozhatatlan Gianluigi Buffonnal kezdődne. Mondjuk a padra odaférne a derék talján. Ne feledjük itt csak és kizárólag a válogatottság száma dönt, még akkor is, ha egyes labdarúgó szövetségek számadatai (Mexikó, USA, Lettország, Észtország) nem mindig egyeznek a FIFA által jegyzettekkel. Ugyanakkor nem akkora az eltérés a meccsek számában, hogy jelen cikkünket és az összeállításokat ez befolyásolja. Egy spanyol (Iker Casillas) és egy egyiptomi (Essam El-Hadary) egyes is kiesik a képből, ahogy a már említett “El emperador” Suárez is. A képzeletbeli vonalat Adnan Al-Talyani alatt húzhatjuk meg és egy ütőképes 3-4-3-at kapunk:
Mohamed Al-Deayea – Sergio Ramos, Iván Hurtado, Mohamed Al-Khilaiwi – Cobi Jones, Ahmed Hassan, Ahmed Mubarak “Kano”, Vitalis Astafjevs – Hossam Hassan, Bader Al-Mutawa, Adnan Al-Talyani.
Feltűnhet a sok közel-keleti a csapatban: két szaúdi, két egyiptomi egy-egy ománi, kuwaiti és emirátusokbeli. Pár hónap elteltével mondjuk Cristiano Ronaldo “betörésével” másképp nézne ki a támadótrió, de jelen állás szerint az egyiptomi és emirátusokbéli gólrekorder rohamoz kiegészülve a jelenkor legnagyobb kuwaiti gólzsákjával.
A világbajnokságok történetének legtöbb gólt beszedő kapusa, Mohamed Al-Deayea, igyekszik védeni a kaput, mondjuk olyan harcosokkal, mint a világ- és (kétszeres) európa-bajnok valamint négyszeres BL győztes Sergio Ramos, az ecuadori Iván Hurtado és a zongoracipelő MohamedAl-Khilaiwi, akadna dolga bőven… Nem a legacélosabb védelem ez és itt nem Ramost minősítem. Pár szó még a védelemben szereplőkről: Al-Deayea és Al-Khilaiwi oszlopos tagja volt az úttörő szaúd-arábiai válogatottnak, mely ismeretlenségből a futballvilág színpadára lépett a ’90-es években. Több Konföderációs kupán (egykor Fahd király kupa, pont a szaúdi uralkodó előtt tisztelegve), világbajnokságon is megfordultak és együtt nyertek Ázsia-kupát is 1996-ban. Iván Hurtado az a játékos, aki a legtöbb VB selejtezőn játszott, egészen pontosan 73-on, 5 kvalifikációs ciklust (’94-‘10) átölelve, kellemetlen lett volna, ha magán a tornán nem léphetett volna pályára, de szerencsére 2002-ben és 2006-ban is szerephez jutott, sőt Németországban csapatkapitányként vezette ki a Sárgákat.
A középpályán négy különböző ország csúcstartója szerepel. Cobi Jones, ahogy sok generációbeli társa is, új magasságokba emelte az amcsi futballt (értsd labdarúgást). Az USA válogatottja tizenhét századossal rendelkezik, de közülük is kitűnt Jones a maga 164 meccsével. Az akkor még szárnyait bontogató, újrainduló MLS-ben az LA Galaxyben alkotott maradandót és 13 évig volt válogatott, ezalatt három VB-n szerepelt.
Ahmed Hassan utolsó pár válogatottságát szinte csak és kizárólag a rekorddöntés reményében játszotta le, de végül elérte a célját. Világrekord ide vagy oda, Hassan nyolc Afrika Nemzetek kupáján vett részt és egymás után háromszor nyerte meg a térség csapatainak vetélkedőjét. Duplázás is csak alig-alig fordult elő, így az, hogy 2006, 2008 és 2010-ben is a Fáraók nyerték a tornát, az csodaszámba ment. Sőt Ahmed Hassan 1998-ban is győztesnek vallhatta magát. A Világbajnokságokkal közel sem volt ilyen szerencsés, generációjából csak Essam El-Hadary húzta ki az oroszországi VB-ig. Újabb Ahmed de ez már az ománi helyi legenda Mubarak “Kano”. 34 éves korára 169 meccsen öltötte magára az ománi mezt, jó eséllyel növeli még ezt a számot de remélhetőleg mexikói emberemet nem körözi le. Vitalijs Astafjevs neve sem cseng(het) túlságosan ismerősen az egyszeri focikedvelőknek. Egy jó darabig, az észt Martin Reim-ot megelőzve, volt a legtöbbszörös válogatott európai játékos de időközben Casillas és Buffon is megelőzte. Tagja volt a 2004-es EB-n szereplő lett csapatnak, amelynek csapatkapitánya is volt. Hazája egyik legnagyobb legendája.
A csatársor 100%-osan muszlim. Hossam Hassan nem csak a válogatottságot halmozta, hanem a gólokat is szép számmal termelte, összesen 67 gólt szerzett Egyiptom válogatottjában. Részt vett az 1990-es világbajnokságon és kétszeres Afrika Nemzetek Kupája győztes (21 mérkőzsen 11 gólt szerzett). Bader Al-Mutawanál csak két játékos szerzett több gólt a nemzeti együttesben, nem mintha 52 kevés lenne, de a válogatottságot tekintve ő a kuwaiti rekorder. Adnan Al-Talyani nemzeti gólrekordjára egyre nagyobb veszélyt jelent Ahmed Khalil (52 – 48) de a meccseket tekintve jó darabig nem éri utol senki. Cristiano Ronaldót három válogatottsággal előzi meg, 2019 őszén a portugál is ott lenne a csapatban pont Al-Talyani helyén.
A “Szentháromság” meccshalomozóit 23-as keretre szűkítettem, de tudni érdemes, hogy jelenleg 30 játékos érte el vagy lépte át a 100-as határt. A huszonhármak:
A számok alapján a kezdőcsapat pedig: Jorge Campos – Cafu, Claudio Suárez, Rafael Márquez, Roberto Carlos – Ramón Ramírez, Pável Pardo, Gerardo Torrado, Andrés Guardado – Cuauhtémoc Blanco, Wayne Rooney
Az Anglia-Brazília-Mexikó tengely kapcsán is kimondottan a FIFA adataira hagyatkoztam. Ez leginkább a mexikói játékosok meccseire van kihatással ugyanis előfordul, hogy a térségi bajnokságukon (Arany-kupa) FIFA-n kívüli tagállamokkal is találkoznak mint például Martinique és Guadelupe. Alapjaiban nem kavar be az a mínusz 2-3 találkozó, így is kilenc azték alkotja a csapat gerincét, a védelem két oldalán viszont minden idők két legmeghatározóbb szélső védőinek egyike szerepel: Cafu és Roberto Carlos személyében. Igaz utóbbi csak két meccsel előzi meg Carlos Salcidót. Csak egy angol fért be a képzeletbeli csapatba: a nemzet gólvágója Wayne Rooney. Kapusposzton Jorge Campos 129 meccse üti Peter Shilton 125 válogatottságát.
A védelem közepén Claudio Suárez és a sokoldalú Rafael Márquez. A középpálya színtiszta mexikói: Ramón Ramírez, Pável Pardo, Gerardo Torrado és a világrekordra is esélyes jelenlegi kapitány, a friss Arany-kupa győztes, Andrés Guardado. Ezekről a játékosokról egy előbbi sorozatban már értekeztem, így most nem térek ki extrán rájuk. Elől az egyedüli angol, a már említett WayneRooney és a Cuauhtémoc Blanco, akire teljes nyugalommal rá lehetne bízni egy utolsó perces, mindent eldöntő büntetőt, mert hatékonyságát tekintve magasan világelső, 73-ból 71 tizenegyest gólra váltott.
David Beckham (115) és Steven Gerrard (114) a padra odaférne, ha válogatott karrierjük csak egy kicsivel hosszabbra sikeredett volna (vagy ha McLaren nem mellőzi Beckhamet) akár ki is kiszoríthatták volna Ramírezt a középpályáról.
